Sexnuggets: Im a Sexnugget (2016)
(Zenekritika)


Egyszer fogok írni egy cikket, a vállalhatatlan/komolyan vehetetlen zenekarnevekről. Nos, abban a Sexnuggets egészen biztosan benne lesz. Valahogy komoly visszatartó erő volt a név abban, hogy közelebbi ismeretséget kössünk, de egyszer mindennek eljön az ideje, azt szokták mondani, tehát eljött az ismerkedés ideje is.

A legfontosabb, amit a bevezető után le kell szögezzek: a Sexnuggets nem rossz zenekar! Sőt! Ez a funky-rock-alter egyveleg kifejezetten jól működik, ráadásul simán hallgattatja magát az anyag. Kezdem a negatívumokkal: a hangzás nem valami tigris. Míg a gitár és a basszusgitár soundja abszolút rendben van, addig sajnos a dob nagyon kásás, tompa és túlságosan a háttérben van, az ének pedig túl hangos, ráadásul Gergő szerintem bántóan túlvállalja magát néha, pedig a hangja és a hangszíne abszolút jó. A másik sarkos pont számomra a szövegek. Nem rosszak! Szó sincs róla, csak van, amivel nehezen tudtam mit kezdeni, kicsit darabosak, de ez inkább csak kukacoskodás. Hallunk ennél lényegesen rosszabbakat is, ráadásul a fősodorból...
Nos, akkor jöjjön a pozitívumok sora: a leírás alapján azt hittem, hogy ez a banda valami RHCP magyar változat, de gyorsan kiderült, hogy tévedtem. Szó sincs róla, van benne némi ihlet onnan is nyilván, de ezer más dolgot is kihallok. A teljesség igénye nélkül: Lenny Kravitz, James Brown, Jet, Steve Stevens szólócuccok, stb. Azért nem is folytatom a felsorolást, mert érdemes kikapcsolni az -Ezt már hallottam valahol- detektort, és inkább figyelmesen meghallgatni az anyagot, akkor szinte garantálom, hogy beüt. Könnyen lehet, hogy nem első hallásra, de érdemes próbálkozni vele, nagyon is. Első blikkre például csak a Menjen tovább és a Várj még ragadt meg, és azt mondtam, hogy bizony ezekből kellene több. Sokkal több. Aztán sorban ütöttek be: Someone Else, Grungery, I Dont Care About You, Jópofa... Vannak itt nagyon jó dalok, van ugyan pár olyan, amivel továbbra sem igen tudok mit kezdeni, mint például a Szevasz, de ennyi belefér úgymond.

Az biztos, hogy nem egykönnyen adta magát meg számomra a Sexnuggets első lemeze, és talán kicsit kesztyűs kézzel is bántam velük a kritika első felében, de ennek oka nem más, mint az: ez a banda tényleg jó! Az Im a Sexnugget egy több, mint korrekt bemutatkozás, hibái ellenére is vállalható lemez. Ráadásul kis szerencsével ezeket a hibákat lazán kinövik a következő lemezre. Igyekszem elcsípni élőben is Őket, hátha ott meggyőzőbbek lesznek. Vacilláltam a 6 ponton, de felfelé kerekítettem, ezzel is jelezve, hogy bízom bennük! Nyűgözzetek le legközelebb!

10/7! Köszönet a CD-ért Boltsek Andinak!

Ric$ - 2016-12-19

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!