Santa Muerte: Az első (2018)
(Zenekritika)

Volt egyszer egy Dirty nevezetű zenekar, amibe az ex-Rómeó Vérzik gitáros, illetve Vazul Vére rockopera agytröszt Ermi is beszállt. Nos, a Santa Muerte gyakorlatilag ugyanez a zenekar, annyi különbséggel, hogy a tagcserék következtében módosult a zenei irányvonal is, így jobbnak látták, ha nevet váltanak. (Nem is baj, a Dirty szerintem sem volt túl szerencsés név, függetlenül attól, hogy érthető volt a miértje. Ugyanis ha valakinek nem lenne tiszta, akkor a Dirty a szép emlékű Dirty Dance második lemezét rögzítő felállásának projektje Ermivel kvázi, hiszen a Csipás felállás pár éve újra aktív, Ők pedig más néven, külön választva nyomultak így.)

Az a helyzet, hogy bár Ermi nem alapító tag a zenekarban, a lemez abszolút hamisítatlan esszenciája annak, amit korábban csinált. Vannak zenészek, akiknek a dallamvilága egyértelműen felismerhető és számomra Ermi abszolút ilyen. A Jolly Roger nagy kedvencem volt, már csak a kalózos dolgok miatt is, a Vazul Vére szintén sokat pörgött nálam, így nem volt zsákbamacska számomra, hogy a Santa Muerte is elnyeri a tetszésemet. Kicsit olyan ez a zenekar, mintha a megírt, de valamiért fel nem vett/ki nem adott harmadik Jolly Rogert hallgatnám, néhány bónusz dallal. (Főleg, hogy ez a muerte/voodoo feeling simán illik is a karibi kalózhangulathoz.) Zeneileg abszolút illik rá a mocskos rock and roll kifejezés, de kicsit másképp, mint a Dirtyben. Itt nem annyira a Cult dominál, sokkal inkább a Motörhead, egy kis korai Zodiac Mindwarp-al nyakon öntve, megfűszerezve némi Hardcore Superstar-ral és Crashdiet-tel. Nagyon jó ötvözet, főleg, hogy működik is.
A 11+2 bónusz dalos kiadvány nagyon jó design-nal jött ki, a digipak kivitel pedig külön pluszpont, ráadásul elérhető áron adja a banda. Ami meglepett, hogy nincs Intro, nincs semmiféle felvezetés, hanem azonnal berobban az Ide lőj! és a sodró lendület ki is tart a lemez végéig, üresjárat nélkül. Vannak nyilván kiugró dalok, mint az Idomíthatatlan, a Lemmy emlékére írt Mr. Jack Coke, az Ismersz rég vagy a Delírium Tremensz. Emellett pedig olyan is akad, ami kicsit lassabban érik be, mint a névadó Santa Muerte, vagy a lemezt nyitó Ide lőj! Utóbbi érdekessége, hogy a lemez végére felkerült egy duett verzió, amiben a Tales Of Evening énekesnője, a csodálatos hangú Dudás Ivett Juhász Kicsi partnere. Ebben a változatban teljesen más lesz a szöveg mondanivalója és Ivett óriásit énekel benne. Ha már a teljesítményeknél tartunk, mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az album zeneileg nagyon össze van rakva. Roppant gazdagul van hangszerelve minden dal, csak sokadik hallgatás alkalmával jön ki igazán minden apró részlet, így bizonyos dalok talán le sem esnek elsőre igazán. Az enyhén countrys lüktetésű, néhol Bon Jovi-ízű Nem fog a fék például abszolút ilyen. Juhász Kicsi hangja már a második Dirty Dance lemezen is nagyon tetszett, de azért az eltelt időt nagyon hallani, sokkal képzettebben, bevállalósabban dalol most, ami határozottan előnyére válik a lemeznek és magának a zenekarnak is. Egyetlen dolog van, amibe bele tudok kötni, az pedig a helyenként kicsit suta szövegek. Sehol nem bántó, de néhány esetben azért elvesz az élvezeti értékből.

Ha a nyári motorozáshoz keresel valami frankó muzsikát, akkor Az első mindenképpen jó választás lesz. Nem tudom, ezzel a muzsikával meddig juthat a zenekar itthon, de bízom benne, megtalálják a közönségüket. Ahogy abban is, hogy hamarosan élőben is megnézhetem őket. Az indítás több, mint ígéretes.
 
10/8! Jöhet a folytatás!
 
Ha követnéd a srácokat, akkor itt megteheted:
https://www.facebook.com/dirtysantamuerte/
Ric$ - 2018-11-29

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!