Rumproof: Rogues Of The Seven Seas (2018) - Ric$ and Green blogja -













Rumproof: Rogues Of The Seven Seas (2018)
(Zenekritika)

Ha vannak zenekarok, akikkel anno kicsit elbántam, mikor néha-néha negatívabb hangvételű kritikát írtam, akkor a Rumproof mindenképpen ilyen. Azonban becsületükre legyen mondva, egy pillanatnyi sértődés sem volt szerintem, a lemezt meghallgatva pedig azt mondom, lehet, Ők is éreztek ezen dolgokból párat, mert ezúttal teljesen másabb az összkép.

A Rumproof-ra 2 éve simán rásütettem a -magyar Alestorm- címkét, amit akár most is lehetne, ha valaki felületes, de az összkép azért korántsem ennyire egyszerű. Ott van az ausztrál Lagerstein, akik szintén megbirkóztak ezzel, hiszen ott is sokkal több van/volt a csapatban annál, hogy rásüssenek egy ilyen bélyeget és ezzel elintézzék. A Rumproof esetében hallani, hogy korábban több banda feldolgozásait játszották. Ez azonban nem abban nyilvánul meg, hogy minden dal -olyan, mintha-, hanem abban, hogy bizony itt tényleg van minden, ami egy jó kalózkodáshoz kell. Ez ugyanis kalózmetal a javából, erősen folkosítva, kellően bulizósra véve. (Nyilván vannak enyhe áthallások, a Rumproof dal eleje például egy kicsit hajaz a Shipwrecked első hangjaira, de a kezdés után ennek nyoma is veszik, szinte azonnal.) Legutóbb kicsit olyanok voltak a dalok, mintha komolyan akarték volna venni magukat, most azonban szó sincs erről. Ezúttal csak egy dolog van komolyan véve: a produkció maga. Nagyon korrekt, arányos, tiszta megszólalás, remek borító és bizony komolyan vett színpadi jelenlét. Láttam őket klubban 20 embernek is óriási bulit csinálni, és teltháznak is ugyanakkorát. Ezt az energiát ezúttal sikerült átmenteni a lemezre is, amivel azt érték el, hogy nem csak működik és hallgattatja magát, hanem bizony meg is maradnak a dalok az ember fülében.

Ritkán hallani akkora fejlődést két hanganyag között, mint itt az énekesi poszton. Horváth Máté a lelkét beleadja a csapatba és a dalokba, ez mindig is egyértelmű volt számomra, de a lemez teljes bizonyosság is erről. Sokkal okosabban használja az adottságait, sokkal több (és sokkal jobb) dallamot hoz, kevesebb az üvöltés, a hörgés, és az olyan dolgok, amik annyira nem jók, mint ahogy énekel. És pont ez a dallamosság lesz az, amitől több lesz a zenekart az átlagnál majd. A lemez 13 dala közül nehéz kiemelni tételeket, mert rengeteg erős darab van, viszont még így is vannak olyanok, amiket simán maguk mögé utasítják a többit. Elsőként megjegyzem: ezúttal is sokkal jobban működnek számomra a magyar nyelvű darabok. A Szittyós John óriási piálós himnusz, a Kótyagos álmokat bárki megérti majd, akit valaha felébresztettek, mikor szundított volna egyet a kocsmapulton, az Ezüsthíd hipergiccses-musicales jellege óriási slágert eredményez, amolyan igazi filmbetét-dal érzés, a záró Black-Out pedig sokadszorra is mosolyra késztet zsigeri poénjaival. Az angol nyelvű dalok között is akad rengeteg impozáns darab: a vurstli-hangulatú, szintén kicsit musicales beütésű Song Of The Sirens, ahol Máté egész másképp énekel, vagy a címadó, ami igazi ökölrázós kalóz-himnusz, vagy a már említett névadó, a Rumproof. Az angol szövegek is legalább annyira erősek, mint a magyarok, pedig anno nagyon fáztam, hogy lehet-e ezt jól megírni magyarul? Ez az eklektikusság, hogy hol nagyon metalos alapokra, hol pedig visszafogottabb aláfestésre építik fel a folkos rásegítést, kifejezetten jót tesz a lemeznek. Ad neki egy olyan hangulati ívet, ami ezzel a hullámvasutazással abszolút hallgattatja magát. (Arról már nem is beszélve, hogy élőben is remekül működnek a dalok.) Ez a fajta átgondolatság hiányzott anno, hiába tudtam, hogy az egy fiatal banda bemutatkozása, a potenciál hallatszott és nem is tévedtem.

Simán tudnék még egyszer ennyit írni a Rogues Of The Seven Seas-ről, de semmi értelme. Ha szereted a hejehujázós, ökölrázós kalózkodást, ahol komoly filozófiai megfejtések helyett inkább kikiabálhatod magadból a meló okozta stresszt, akkor mindenképpen hallgasd meg. Azonban ha sosem szeretted az Alestorm-ot, a Rumahoy!-t, a Koorpiklaani-t, távol áll tőled a Paddy and the Rats, a Firkin és még sorolhatnám a zenekarokat, akkor valószínűleg nem ez a te lemezed, de egy esélyt még akkor is adnék neki! Nálam mindenesetre beütött, mint a ménkű!

10/9! Már most várom a következőt és a koncerteket!

Ric$ - 2018-05-30

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!