Rajongjál már baszd meg!
(Gondolatébr.)

Mindig elgondolkodom, hogy kell-e nekem hirtelen felindulásból cikket írni? Minden alkalommal sikerül valakit magamra haragítani, pedig akik ismernek, tudják, hogy a célom közel sem ez. Ám mindig arra a következtetésre jutok, hogy ha egy ember megfogadja, vagy legalább átgondolja, már megérte koptassam a pofám.

A régen minden jobb volt mára legalább akkora közhely lett, mint a demók még jók voltak, vagy a keményebb részek még keményebbek lettek, a dallamosak még dallamosabbak. Néha azonban körülnézek a jelenlegi fostengerben, és azt kell mondanom, hogy bizony a jelenlegi helyzet tényleg elég siralmas. Ám korántsem zenei tekintetben! Minden nap szembe jön velem a neten egy-egy új banda, akik könnyen lehet, hogy nem hoznak semmi újat, viszont amit csinálnak, azt kurva jól csinálják. Amelyik kihúzza 4-5 évig az már sokszor veteránnak számít, és bizony menni is fog tovább. Viszont a közönség jelentős része kezd brutális módon közömbös lenni. Lemezt már régóta nem vesz szinte senki, ami magával vonta, hogy a zene mára termék lett, természetes lett, hogy vásárlás helyett ellopjuk. Abba már végképp bele sem kezdek, hogy a zene nem a réten terem és kurvára nem jár alanyi jogon, mert csak felidegesítem magam újra. Viszont a zenekarnak a stúdió pénzbe kerül, amit valahonnan elő kell teremtenie, és mivel lemezeladás nincs, ezért kvázi kiadók se nagyon vannak, akik finanszírozzák azokat a lemezeket, amiket majd úgyis csak ellop mindenki. Akkor miből lehetne bevételt kreálni? A válasz pofon egyszerű: rajongókból, zeneszerető emberekből, koncert látogatóktól. Vagyis jelenleg kb. senkiből...

Százan, ezerféle képen leírták már ezt a problémát. Időről időre mégis úgy érzem, nekem is le kellene írjam, hogy ember, nézz már magadba! Kapj a fejedhez! Ezzel a mentalitással megölöd az egyetlen dolgot, amit állítólag igazán szeretsz, a zenét! Ugyanis ezt lépten-nyomon hallom az emberektől! - Nekem a zene a mindenem! - A zene tart életben!  - A zene mentette meg az életemet!  És ez mégis ki a cukros faszt érdekel édes Rózsikám? De most komolyan? Nyomod itt ezeket a hangzatos pátoszokat, már - már könnyekig meghatódom, aztán közben egy kibaszott nagy kamu az egész! Előre hallom a hörgéseket, hogy Ő? Ő bizony nem hazudik! Ő az igazat mondja! Meghalna a zenéért! Valóban? Elmondjam, hogy miért nem hiszem el és röhögök bele az arcodba?

Vegyünk egy átlagos péntek, vagy szombat estét. Adott egy-egy kocsma, ahol isznak a fiatalok, idősebbek, öreg rockerek és adott egy másik, ahol bizony koncert van. Becsúszik a zenegépbe pár ruppó, a torokba pár ser, szintén nem kevés sastojásért, de koncertre menni már derogál, mert ott bizony drága a belépő! Ha 200 Ft azért drága, ha 2000 Ft akkor meg evidens, hogy bassza is meg magát a zenekar azonnal, még akkor is, ha valaki egy sufniban egy kibelezett rotringgal a bőrébe karcolta művészi módon a logót. Miközben a zenemasinából drága pénzért szól ugyanaz az ötven dal, vagy valamelyik sarokban bazsevál pár leértékelt rocksztár  (saját dalt sosem írt, de a Zöld csillag és a Kör bizony megy lemez minőségben, arc mellé hatalmas, de ha saját dalt kellene írni, inkább sírva fakadna), amit koncertnek nevezni vicces, és könnyes szemmel elszaval egy monológot, hogy Ő bizony hatalmas rajongó, hát még tetkója is van! (Rosszabb esetben hamisítvány piaci pólója is, amire büszke.) Rajongó? Aha. Ja. Persze.

Nem szeretném más pöcsével verni a csalánt, ezért csak saját példát hozok fel első körben. 2002-ben, az akkor már leszállóágban lévő Action csinált egy remek lemezt, ami annyira lelkessé tett, hogy ahová csak tudtam, pár haverral, elmentem koncertre. Dorog, Sirok, Esztergom, Budapest stb. Egy olyan zenekarért, aki akkor már bőven csak árnyéka volt önmagának, de a teljes zsebpénz és diákmunkával keresett fizu ara ment, hogy menjünk meghallgatni őket, megvegyük a kazettát, CD-t, ami csak volt. Akkoriban mindig mondogatták páran, hogy ez majd jól elmúlik, nem fogom mindig ezt csinálni, minek veszem meg a cd-t... Gondolom van olyan Olvasóm, akinek ezek a mondatok ismerősen csengenek. Aztán ez valahogy csak megmaradt mostanra is, amikor már az ember gyermeket nevel, vagy ahogy a szüleink mondták: családosak lettünk.

A másik, ami miatt képtelen vagyok ezeknek az emberek hinni, az a mérhetetlen közöny, amivel kezelik a kedvenceiket. Ismét túllépve azon, hogy valaki nem veszi meg a lemezeket, mert a jutyúbon meg a torrenten úgyis fenn van, van a másik véglet, aki semmi más egyébre sem költ. A pólóból, pulcsiból, de még a kitűzőből is alkudni akar, mondván mennyi haszon van rajta? Párszor megpróbáltam finoman elmagyarázni, amikor a merchpultokban álltam, hogy bizony a nem létező lemezeladás miatt kieső bevételeket valahogy pótolni kell, erre lenne a merch és a belépő, arra mindig megkaptam, hogy az az egy lemez, amit Ő nem vesz meg, az nem kiesés! Na ja. Csak mindenki más is így gondolja. És mindenki másnak ennyire élete a zene, hogy áldozni már nem akar érte. Ám ha nincs új dal vagy klip, akkor fel van háborodva, mert hát nem ezért töltötte le a dzsátábdávnlódert a telefonra!

Aztán ha meg alakul egy-egy fiatal csapat, akik meghalnak a színpadon, és még nem is rossz, amit csinálnak, a koncertjeik a közöny miatt konganak az ürességtől. Közben azért megy a sírás-rívás, hogy mi lesz velünk, ha a mostani generáció kihal? Hát, kéremszépentiszelettellegyenszíves: el kellene menni olyan bulikra is, amiket az ember esetleg nem ismer. Én fedeztem fel így olyan csapatokat, akikben bizony annyi spiritusz van itthon, hogy ha kilökném Őket a nemzetközi piacra egy komoly támogatással, producerrel, managementtel, simán lehetne világsztárokat csinálni belőlük. Sőt, ha nem is mész el full ismeretlen bandák bulijára, azért az előzenekarokat lekésni sem túl faszagyerek viselkedés. Értük is fizettél Cimbi. Nem azért vannak ott, hogy nyilvánosan próbáljanak. Ha nem járnék le az előzenekarokra, anno lemaradtam volna olyan bandákról, mint a Cyborn, vagy a Nuke. Két világszínvonalú banda, akik pontosan az ilyen nagy rajongók közönyébe pusztultak bele. Aki hangszert fog a kezébe, és saját dalokat ír, az nekem hős. Mindegy, hogy az jó, vagy rossz. Legalább próbálkozik. Annyira, de annyira nem akartam neveket írni, de muszáj párat, és direkt csak a friss csapatokra szorítkozom, olyan ezer éve zenélő kedvenceim, mint a The Joystix, ide sem írom: Atomic Playboys, Snyffiction, AllSuckAll, Black Jack, Bang Bang, Pass On Hope, Dolor, C.Y.D., Sunset, Bastards, divideD, Hot Beaver, Lastmanstanding, Overcast, Blood Up... Baszki, ezt így, egy perc alatt. A legtöbben pedig arra sem veszik a fáradtságot, hogy meghallgassák Őket. INGYEN sem. Ebből pedig az jön, hogy a fesztiválokról kiszorulnak. (Kíváncsi vagyok, hogy mikor értik már meg az emberek, hogy akik sírnak, hogy azért nincs metál a Szigeten, mert akkor se mennének ki, ha lenne. Amikor volt, akkor sem mentek. Se oda, se máshova.)

A Főváros elitizálódó hozzáállása sem sokat segít a helyzeten. Erről igazából szerintem nem is a klubok és a zenekarok tehetnek, hanem a közönség elsősorban. Megint csak az a kurva közöny. Nyilván mivel a legnépesebb város, ezért a felvevőpiaca is lényegesen nagyobb, viszont ha én vidékiként fel tudok menni oda koncertre, akkor ennek visszafelé is működnie kellene. Bár az elmúlt pár évben nagyon erősen javul ez a tendencia. Vidékre egyre több exkluzív buli jut el a klubokba: The Carburetors a Roxxyban, Tatabányán, Debrecenben mostanában egymást érik a kultikus bandák, és lehetne sorolni még sokáig. (Igen, direkt nem írtam a Sportalsót, mert magunkat akarom futtatni!) Kezdem azt érezni most a szervezés és koncertezés terén, ami az újságírásban már egyre inkább jelen van egy ideje: Nem leszóljuk a másikat, nem ugatunk a másikra, hanem segítünk. Ez remélem továbbra is így lesz.

Ezek mellé bejön még a tájékozatlanság is, pedig sok klub, zenekar igenis mindent megtesz, hogy az emberek tudjanak a bulikról. Plakátok, Facebook hirdetések, ami csak kell. Aztán jön a kérdés: Mikor lesz XY nálatok? Két hét múlva. Aztán három hét múlva: Mostanában lesz XY? Nem. Most volt. Ja, hát máskor szóljatok már rám! Természetesen. Limuzint is küldünk majd, pezsgővel, kurvákkal, és jégbe hűtött whiskeyvel, sörcsappal.

Na, kicsit elkanyarodtam a tárgytól: Miért is van eme modortalan cím? Azért, hogy egy kicsit talán elgondolkodjon pár ember. Hepciáskodás helyett ugyanis arra kellene törekedni, hogy segítsünk a zenekaroknak. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Ugyanis minden egy db CD, legális letöltés (Ha nincs CD lejátszód már), megvett póló, kitűző, hűtőmágnes, bizbasz számít. (Így is elég ciki, hogy a zenekaroknak egy komlett ajándékboltot kell hurcolniuk magukkal, hogy inggombok helyett valami bevételre is szert tegyenek. A megélhetésen túl pedig új zenekarokra is szükségünk van, hiszen Lukács se fogja örökké énekelni, hogy kikészült szülei egy szemétdombra szülték, az Éjféli harag se kondul majd meg minden koncerten, ha felrobban a Pokolgép, ahogy Paksi Endre Acélszíve sem dobog örökké, akkor pedig csak az újak maradnak nekünk, feltéve, ha lesznek. Történt ugyan pár újabb zenekarnál, hogy szépen építkezve, vagy jó nagy segítséggel, de mellette jó dalokkal kinőtték magukat, és nem lenne baj, ha ez a tendencia folytatódna.

Kellene valami konklúzió nem? Hát mondok én: húzzátok ki a fejeteket a seggetekből, dobjátok el az önsajnálatot és kezdjétek el megmutatni, hogy bizony Nektek jelent valamit egy-egy zenekar. Nem kell mindenkitől pólót venni. (Nekünk sem kéne, de mi már ama bizonyos ló túlsó fele vagyunk. Nem, nem a segge...) Nem kell minden CD-t megvenni. Viszont ha valakit tényleg szeretsz, akkor kérlek: támogasd már őket! Vagy ahogy a címben mondtam: Rajongjál már baszd meg! Hidd el, pár év múlva hálás leszel érte, hogy megfogadtad a tanácsot. Na, mentem rajongani!

Ric$ - 2016-03-24

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!