Pleasure Bombs: Days of Heaven (1991)
(Zenekritika)

Nem tudom miért, de egészen régtõl fogva rajongok a kérész-életû produlciókért. Több ilyen formáció van, akik egyetlen lemezzel ajándékoztak meg minket, ám én mégis a "kedvenceim" közé sorolom õket. Természetesen ezalatt nem azt kell érteni, hogy napi szinten hallgatom õket, de néha jólesõ érzés elõkaparni a lemezüket, és a lejátszóba helyezni. Nos, a Pleasure Bombs is ilyen.

Ha még nem hallottál róluk ne csodálkozz. Nekem sem volt, és még most sem nagyon van semmilyen háttérinfóm a bandáról. Ezt az egyetlen lemezt készítették, és slussz. Eltûntek. Nem tudom, hogy kerültek rögtön nagykiadóhoz, de most nem is ez a lényeg!

A stílus kicsit pop-os, mármint amcsi értelemben, rockos, glames cucc, nõi énekkel. Igazából semmi extra. A hangzás korrekt, multikiadós iparosmunka. A hangszeres munka viszont teljesen fasza, sõt, néhol kifejezetten egyedinek is mondható. Mivel ez a grunge hajnala volt már, néhol még egy kis seattle-i hatást is vélek kihallani a dalokból, bár lehet, ez csak az én grunge-ra ráállt agyam mondatja velem. A zenészek tehát jók, ám Janet Dailey éneke kicsit lapos, néhány helyen már-már unalmas.

A borító szintén semmi extra. Mai napig emlékszem, pedig 7 éve vettem a korongot egy turkáló-cd-boltban, csak a gerincét láttam, és csak az ATCO logo miatt vettem ki. Aztán láttam lyukasztott borító, lyukasztott vonalkód... Tehát prómóciós/zúzásra ítélt kiadvány. Nekem sem kellett több, rögtön megvettem. Gondoltam nagyot nem tévedhetek, 500 forintért... És nem is tévedtem.

Senki nem fog új kedvencet avatni ezzel a koronggal, ám mégis ajánlom mindenkinek legalább egy meghallgatás erejéig!

 

Csúcspont(ok): Tumblin' Down, Love Machine, Love Takes A Walk

Mélypont(ok): A lemez többi részének színvonala egységes. Mélypontnak nem tekinthetõ, ám az említett három dalt nem éri fel! :)

 

10/7,5

Ric$ - 2012-03-15

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!