Partyzan: Kettõ (2011)
(Zenekritika)

Az elsõ Partyzan lemez anno hatalmasat ütött nálam, hiszen azt a fajta Cult-os, tökös muzsikát idehaza kevesen mûvelték ilyen jól, mint Õk. Aztán eltelt majdnem négy év, és csak egy nóta látott napvilágot tõlük idõközben. Féltem kicsit, mi lesz velük. Aztán láttam, hogy jön a második lemez májusban. No, ennél szebb "szülinapi ajándékot" ki sem találhattak volna nekem Szizsóék! :)

Az már az elsõ albumnál nyilvánvaló volt számomra, hogy Szizsó nem akar a Carmenes múltjából élni. Ez a lemez pedig még egyértelmûbb bizonyítéka ennek. 10 dal, kicsit több, mint fél óra. (Apropó! Miért csak 10, mikor a Hammeres kritikában 12 dalt említenek? Tudja valaki?) Semmi felesleges sallang. Tökös, mocskos rákenroll!

A hangzás ismét bivaly, igazi Audioplanet-es minõség. Minden a helyén, mégsem kelt túlpolírozott hatást, szerencsére. Meg is ölné ezt a zenét. A borító is fasza, egyszerû, de nagyszerû.

A The Cult hatása most is érezhetõ, ám ezúttal én némi Mátyás Attila-ízt is érzek, fõleg a vokálokban. Ami nem baj, sõt! :)

Nem is ragozom, mert nincs is értelme! Ezt a lemezt hallani kell mindenkinek! 5 havi "érlelés" után is azt mondom: Az év egyik, ha nem a legjobb lemeze eddig!

Csúcspont(ok): Már az elején, Nincs válasz, Más út nincs, Ha belehalok..., meg az összes többi! :P

Mélypont(ok): Szerencsére hiányoznak!

 

10/100000 (Minimum! :)

Ric$ - 2011-09-18

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!