Omega Diatribe: Abstract Ritual (2015)
(Zenekritika)

Egy ici picit bajban voltam a cuccal, két okból is: ez a djentes téma annyira nem világom, és a bandát sem ismertem túlságosan. Aztán amikor megláttam a híreket, hogy bizony Kevin Talley (Suffocation/ex-Six Feet Under/Chimaira/Misery Index) ütötte fel az EP-t, elkezdett dolgozni bennem a kíváncsiság. Azért ez egy nem mindennapi kooperáció, így gondoltam magam is kicsit utánaolvasok a csapatnak. Nagyon tetszett a névválasztás, a misztikus, itt-ott sci-fi elemek beolvasztása a szövegekbe, előremutató megoldások és a többi. A korábbi dolgaikat hallgatva elismerően bólogattam, és ha nem is lettem rajongó, összességében nagyon pozitív összkép alakult ki bennem róluk. Ezek után álltam neki az Abstract Ritualnak.

A nyitó Subsequent Phase egy ékes bizonyítéka annak, hogy miért is tekinthető különlegesnek a banda zenéje itthon. Nem állítom, hogy teljesen egyedi, meg világbajnok, és hasonló jelzőket sem szeretnék rájuk aggatni, éppen csak felhívom a figyelmet arra, hogy a technikás durvulatot is lehet úgy űzni, hogy az egy kvázi laikus, vagy nem éppen stílus kedvelő számára is élvezetes legyen. (Ugyanis, ahogy egy cimborám mondotta volt: ha matekozni akarok, akkor előveszek egy kockás füzetet, én meg hallgatok némi Omega Diatribe-ot, Watch My Dying-ot, Meshuggah-t, hehe.) Remek track, kifejezetten tetszik, hogy a tördeltség, szaggatott riffek nem mennek az élvezhetőség és az egységérzet rovására. A másodikként érkező Extrinsict konkrétan olyan zúzdával indít, hogy egészen biztosan letép majd pár arcot a koncerteken. Azok a hátborzongató hangok a verzék alatt nagyon földöntúli hangulatot adnak a dalnak, a középrész utáni kiállás pedig totál libabőr. Imádom. A korábban kislemezdalként kihozott Hydrozoan Periods a dalcsokor legrövidebb számaként egyben az egyetlen tétel, amit kicsit gyengébbnek érzek a többinél. Nem tudnám megmondani, hogy miért, hiszen ez is rendesen kimunkált, csak valamiért nem érzek akkor potenciált benne, mint a többiben. A negyedikként érkező címadó elején hallható riffelésről nekem valamiért a Down ugrott be, van egy kis doomos, sludgeos hangulata, ami az egész dalt végigkíséri, a gitárszóló pedig súlyosan telitalálat benne. A The Quantum esetében azt hittem, hogy ez elszállós hangulat csak felvezetés lesz az elején, és érkezik a durvulás, de szerencsére végig marad ez a lebegős elszálltság, amiről a Sabbath klasszikus Planet Caravan Pantera-verziója ugrik be akaratlanul is, a hangulata pedig az elmúlt évek legjobb sci-fi-jeit (Csillagok között, Európa Rejtély, Gravitáció) juttatta eszembe. Nem semmi, hogy ilyet is tudnak. A záró Unshadowed Pays remix pedig egy olyan újraértelmezés, hogy bizony újra kellett hallgatnom az eredetit, mert rendesen meg lett tekerve így. Le a kalappal, nekem sokkal jobban tetszik ez a verzió. Főleg itt mérhető le, hogy Komáromi Gergő hangja mennyit változott a lemezhez képest, szigorúan pozitív értelemben. Hájer Gergő és Császár Attila elég masszív riffeket pakoltak, amihez a Szathmáry-Talley ritmusszekció elég ütős alapokat rakott. Kíváncsi vagyok, hogy az időközben leigazolt Kiss Tamással milyen anyagot raknak össze legközelebb. És egy kis kukacoskodás: én személy szerint a dobot és a basszust kicsit hangosabbra keverném legközelebb. Valamiért nekem ezúttal kicsit halknak tűnt mindkettő.

Sokszor végighallgatva az Abstract Ritualt, azt tanácsolom mindenkinek, hogy tegyen vele pár próbát. Ha szereti a stílust, ha nem. Én ugyanis pozitívan csalódtam, és elég sokszor veszem elő magamtól újra és újra, ami már-már csoda. Sőt, a súlyosabb zenékből összerakott listámon biztosan előkelő helyen fog végezni az anyag év végén.

Csúcspont(ok): The Quantum, Extrinsict, Abstract Ritual
Mélypont(ok): Azok nem nagyon vannak. Legalábbis ezen az EP-n...

10/9. Hatalmas meglepetés, igényes mestermunka. És csak a szokásos sirám: a remek borító miatt vinyl verziót követelek!!! :( :D

Ric$ - 2015-05-31

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!