Noctis: Genesis Corrupted (2016)
(Zenekritika)

Az igazat megvallva, sosem hallottam még a Noctis nevét korábban. Semmit sem tudtam róluk, ezért gyorsan utánuk kellett lessek, hogy legalább némi fogalmam legyen arról, kik Ők és mit is akarnak csinálni. Az ajkai csapat idén már 10 éves, és bár saját bevallásuk szerint több tehetségkutatóban, illetve versenyben feltűntek már, mégis sikerült elkerülnünk eddig egymást. Viszont most az első nagylemez a kezeim közé került és meg is hallgattam!

A Genesis Corrupted lemezt annak ellenére kíváncsian kezdtem el hallgatni, hogy a csapat power metalként aposztrofálja magát, én meg bizony sosem voltam a stílus elkötelezett híve. Azonban az már az első dalnál egyértelművé vált, hogy ez azért nem teljesen power, annak ellenére sem, hogy a fő csapásirány kétségkívül az. Vannak itt bőven klasszikusabb heavy elemek, sőt, szerintem néhol még progos kikacsintások is. Ha fő hatásokat kellene megnevezzek, egészen biztosan olyanok jutnának eszembe, mint az Edguy, a Kamelot, a Rhapsody, de még némi Iron Maiden, vagy hangulatilag itt-ott a kilencvenes évek Dream Theater-je. (Mondom hangulatilag, nem feltétlenül zeneileg!)
A lemezen található 9 dal hallhatóan kiérlelt, kiforrott, és kellően fogós is ahhoz, hogy akár még a fülben is ragadjanak. Sikerült ehhez egy elég korrekt hangzást kreálni, amit a tompa dobok egy picit lerontanak, viszont hallani, hogy Töfi megtett mindent a hangzásért, amikor a mastert készítette. Mivel a dobtémák elég izgalmasak, így sajnálom is, hogy pont az sikerült kicsit vékonyabbra a kelleténél. A kicsit nyers gitársound mellé bekúszó billentyűszőnyegek adnak egyfajta színezetet az egésznek, ami lehet, csak második-harmadik hallgatásnál mutatja meg, hogy igenis helye van a dalokban. Eleinte nem éreztem a létjogosultságot, viszont aztán egyre jobban helyére kerültek a hangok és akkor nem volt vele bajom. A szólómunka is bőven említésre méltó, a Divinity-ben elkövetett tekerés nekem például kifejezetten tetszik. Nem is annyira a technikája miatt, hanem a feelinget sem felejti el Józsa Péter, ami külön pluszpont. Lévai hangja és szövegei abszolút rendben vannak, egyedül a hörgés az, amit nem erőltetnék, ugyanis feleslegesnek tartom, ellenben a tiszta énekkel, ahol nem éreztem egyszer sem, hogy valamiből kevesebb, vagy több kellene.

Ugyan semmiképpen sem mondanám hibátlannak az anyagot, bemutatkozásnak azonban lényegesen több, mint korrekt munka. Ha megtalálja magának a műfaj közönsége, akár még többet is hallhatunk a csapatról a közeljövőben. Remélem a második lemez is tartogat majd ennyi izgalmat.

10/7! Várom a következőt! Köszönet a CD-ért Boltsek Andinak! :)

Ric$ - 2016-12-20

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!