Nevergreen interjú és klippremier 2014. 05. 05.
(Interjú)

Alapvetően nem vagyunk egy hírportál, viszont bizonyos esetekben igenis kell a szabályt erősítő kivétel. Most a  Nevergreen zenekar az, akik esetében ezt a kivételt megtesszük, hiszen a szombati lemezbemutató előtt jött ki az új klipjük, A Szerelemben nem hiszek című dalukra. Illetve a koncert előtt egy nagyon jó hangulatú interjút is forgattunk az idén 20. jubileumi évet ünneplő bandával.

A szombaton debütált klip a lemez egyik slágerére készült, és annyira fülbe ragad, hogy garantáltan azonnal az újraindít gomb után nyúl az ember. Ám a másik ok, amiért hírt adunk egy klipről, hogy ritka eset, ha egy videó feelingje a dallal ilyen összhangban van. Több helyen láttam, hogy nem értik, vagy csak nem akarják érteni a koncepciót, ami mögötte van.
A műfajtól kicsit idegennek mondható megközelítés éppen előnyére válik a képsornak, ugyanis a láncon vezetett Hölgyek tökéletesen reprodukálják a szerelem által az emberben bekövetkező érzelmi kiszolgáltatottságot. Illetve a koporsóban feltűnő Valentina egyfajta jó értelemben vett vámpíros bájt kölcsönöz, amit remek vágásokkal operáló image-részekkel toldott meg a rendező. Véleményem szerint ez a klip ékes bizonyítéka annak, hogy nem kellenek milliók és száz helyszín a pazar végeredményhez.

A Vendetta lemezbemutatója előtt pedig lehetőségünk nyílt egy kötetlen beszélgetésre a Club 202 backstageben Matláry Miklóssal és Bob Macurával, ahol kicsit górcső alá vettük a zenekar körüli aktualitásokat és még néhány dolgot. Nézzétek, benne sok infoval a nyári fesztiválokról is! :)

Ric$ - 2014-05-05

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!