ManGod Inc. interjú
(Interjú)

A Cadaveres De Tortugas romjain alakult ManGod Inc nem az a zenekar, akit nagyon érdekelne, mit várnak el Tõlük. Míg a másik utódzenekar már több lemezt is elkövetett, addig az Emberisten csak egyet, azt is már három évvel ezelõtt. A jelenleg új lemezén dolgozó zenekar énekes basszerosát, Persót faggattuk a net segítségével, múltról és jelenrõl.

- Köszönöm szépen, hogy igent mondtál a megkeresésre! Bemelegítés gyanánt: Hogy vagy mostanság?
- Köszönöm kérdésed, mikor hogy. Dolgos-küzdelmes hétköznapok, túl rövid esték és hétvégék. Katatón nappalok, kreatív éjszakák.
- Tudom, hogy már sokszor, sok helyen elhangzott, de kérlek mondd el nekünk, mi vezetett a CDT felbomlásához?
- Ez a mai napig kényes téma, én meg marhára nem szeretnék sebeket tépkedni. Ráadásul már 5 éve történt, hagyjuk inkább, ha elfelejteni nem is tudjuk. Amúgy sem tudok mit hozzátenni az elmondottakhoz, naiv kis hülyék voltunk, aztán mire észbe kaptunk, már elmérgesedett a helyzet. Két alapjaiban eltérõ elképzelés élt a fejekben a zenekart illetõen, ami aztán varrás mentén hasadt.
- Mikor megalakult a ManGod, még a kezdeti idõkben elcsíptelek Benneteket egy esztergomi koncerten. Számomra már ott nyilvánvalóvá vált, hogy nem akartok a CDT-bõl élni. Hogyan alakult ki a ManGod stílusa?
- A ManGod négyünk ízlésének és tudásának a közös nevezõje, ami folyamatosan változó halmaz. Ahogy a CDT-nek sem volt két egyforma lemeze, a ManGod stílusa sincs bebetonozva: a régi kedvencek mellett hatnak ránk új zenék, és igyekszünk tenni érte, hogy a zenei rálátásunk is folyamatosan tisztuljon. Szeretünk a saját fejünk után menni, nem az elvárások, vagy stíluskövetelmények, vagy ilyesmik alapján zenélünk, szerintünk így maradhat ennyi év után is izgalmas a közös zenélés.
- Az ex-Born33, ex-Cyborn gitáros Bacsa Gábor hogy jött képbe?
- Nem valami 4-5 éves interjúkérdéseket vettél elõ véletlenül? Amúgy volt munkatársam, turnéztunk is közösen még száz éve, csíptük egymást, tetszett, ahogy hozzááll a zenéhez, kézenfekvõ volt, hogy neki szóljunk elõször. Õ meg szerencsére benne volt a buliban.
- Mi újság a Cybornnal? Tudsz valamit Róluk?
- Tudtommal kb. 3-4 éve nem mûködnek.
- Miért pont ManGod Inc?
- Bár a hasonló címû dal azokról az önzõ befolyásos emberekrõl szól, akik isteneknek képzelik magukat, de hozzám közelebb áll egy filózósabb értelmezés, miszerint az EmberIsten az emberi és az emberfeletti tényezõk összefonódását, kölcsönhatását jelképezi. Az ember földhözragadtságának és a gondolatok szabadságának ellentmondását. Az elképzelések és a lehetõségek örök küzdelmét. A lélek és a tények, amikbõl összeáll az, aki vagy.
- A bemutatkozó Near Life Experience majdnem három éve jelent meg. Miért vártatok ennyit, hogy nekiálljatok az új lemeznek?
- Nekünk ez a tempónk, és semmi nem indokolja, hogy pont most kezdjünk el kapkodni. Egész életünkben beszabályozottan rohanunk, legalább a zenekarral kapcsolatban hadd ne az idõ legyen az úr. 2007 augusztusában jött ki a lemez, 2008-ban megturnéztattuk, közben kifizettük a stúdiótartozásunkat, 2009-ben pedig elkezdtük gyûjteni a pénzt az új lemezre, szóval annyira azért nem érzem gáznak a dolgot. Úgy voltunk vele, hogy amíg nem látjuk, hogy kb. mikorra lesz meg a zseton a felvételre, addig jegeljük az új témákat, hogy aránylag naprakész, aktuális legyen az új album, ne x éves dalokkal jelentkezzünk. Mivel nálunk a zenélés játék határok nélkül, ilyenkor aztán újra kell fogalmazni a közös nevezõket, hogy a rengeteg ötletbõl mi az, ami mind a négyünk szerint ManGod. Illetve fejben mindig elõrébb vagyunk, mint technikailag, és igyekszünk megoldani, hogy aránylag felkészülten menjünk stúdióba, ne percenként százezerért bénázzunk, ha lehet. Az is fontos szempont, hogy a magánéleti, munkahelyi kavarásokkal kapcsolatban összevárjuk egymást, adott esetben mindenkinek hagyjunk idõt, hogy összeszedje magát. Satöbbi, satöbbi, estig sorolhatnám. Szóval szori meg minden! Addig is kutassátok az új zenéket, mi meg majd becsatlakozunk.
- Hogy kerültek a borítóra a szabadkõmûves jelképek?
- Photoshop. Sok kedvencünknél felbukkannak ezek a szimbólumok, mi elsõsorban az õ hatásukra, tiszteletükre nyúltunk hozzájuk, illetve az alapelv, "a szellem szabadságának egyetemessége" is szimpatikus. A sok humbugot, meg köretet, meg összeesküvés-elméletet, amit az emberi hülyeség ad ehhez a szép gondolathoz, leszarjuk nagyívben.
- Készült egy világszínvonalú klipetek is a The Flood címû dalotokra. Miért pont erre?
- A Flood már születésekor is olyan klipes dalnak tûnt. Bár szívünk szerint minden dalra forgatnánk, mivel ez nem lehetséges, próbáltunk olyan dalt választani, amit talán le is adnak valahol.
- Honnan jött az ötlet, hogy mindjárt két verziót is csináljatok a kliphez?
- Ha jól emlékszem, Szabitól, vagy a csajoktól? Adott volt a lehetõség egy izgalmasabb megfejtésre, de nem akartuk alapból elvágni magunkat a szerkesztõknél, ha már egyszer ilyen csinos és nagyszabású klip volt készülõben, így ez tûnt a kézenfekvõ megoldásnak. Barátaink, a Pixelfilm stábja is örömmel üdvözölte az ötletet, a keretbe is belefért, úgyhogy rock. Az már más kérdés, hogy aztán így sem sokszor adták le a klipet, mármint nappal, merthogy, nem fogod elhinni: túl nyomasztóak a maszkok. Na erre varrjál gombot. Erre még sokat tapasztalt túlélõkként sem számítottunk.
- A "kódrejtést" ki találta ki? 
- Szabiék látták valahol ezt a megoldást. Valójában egymásból adódtak ezek az ötletek, mi meg szeretünk játszani, úgyhogy igyekeztünk megvalósítani, amit tudtunk.
- Az egyik férfimagazin is foglalkozott a klippel. Szerinted miattatok, vagy a hölgyek miatt?
- Hát nagyon remélem, hogy a hölgyek miatt. Nem vagyunk mi buzik, ez csak a látszat.
- Az új lemeznél marad az irányvonal, amit a NLE albummal elkezdtetek, vagy van valami változás, amit érdemes kiemelni?
- Így belülrõl nehéz megítélni, majd a tisztelt nagyérdemû eldönti. A hangulat marad, de semmiképp sem szeretnénk megcsinálni ugyanazt a lemezt még egyszer. Mi inkább a halálugrás a mélybe, kilendülés az idõbõl hozzáállás hívei vagyunk, aztán lesz, ami lesz.
- Tudom, hogy nem egyszerû, de külföld felé is próbálkoztok?
- Már nem nagyon. Annyira nem, hogy lehet felülünk a divathullámra és a következõ lemez magyarul lesz. Egy-egy csere buli persze elõfordulhat, de a felnõtt életünk nem igazán teszi lehetõvé, hogy hosszabb kalandozásokba bocsátkozzunk.
- Ez nálunk egy formakérdés, és nem kötelezõ rá válaszolni. Nem érdekel, hogy kire, csak annyi, hogy Te eljársz szavazni?
- Eljárok, persze, állampolgári felelõsségvállalás, meg minden. Csak azt sajnálom, hogy nálunk nincs olyan opció, amivel kinyilváníthatnám, hogy a mostani szituáció finoman szólva kiakaszt, és legszívesebben elhajtanék mindenkit a búsba, és ha nem szavazok senkire, akkor baromira nem azért, mert nem érdekel az országunk jövõje, hanem pontosan azért, mert érdekel, és nem akarok legitimálni önmagukat százszor lejáratott szemfényvesztõket. Sajnos az újonnan felbukkant szereplõk is a siker elsõ szelére beáldozták a hitelességüket, vagy egyszerûen csak töketlenek, akiket a rutinos rablóbanda két perc alatt megvezet.
- Tervek a közeljövõre?
- A lemez most az elsõ. Nagyon szeretnénk még egy-két lépcsõfokot elõrelépni, már önkifejezés terén, a többi nem izgat, vagy jön, vagy nem.
- Merre lehet Titeket elcsípni élõben a tavasz folyamán?
- Balmazújváros, Szeged, Zenta, Fehérvár, Pest... nézzétek a honlapunkon a dátumokat, az a tuti! www.mangod.hu
- Kimaradt valami?
- Az biztos, de majd legközelebb megbeszéljük!
- Üzensz valamit az Olvasóinknak?
- Hallgassatok sok zenét, keressétek az újat, ne csak ami a csapból is folyik. Szép dolog a csordaszellem, de tessék kicsit önállósodni, amúgy is vagány dolog, ha vannak saját kis különbejáratú kedvenceitek.
- Köszönöm az interjút!
- Részünkrõl a szerencse! 

Ric$ - 2010-03-07

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!