Lordi: Monstereophonic (Theaterror vs Demonarchy) (2016)
(Zenekritika)

A Lordi tipikusan az a banda, akiket sosem tudtam komolyan venni, de valahogy mindig szívesen hallgattam a lemezeiket. A csapat nyolcadik lemeze, a most megjelenő Monstereophonic hozza a tipikus Lordi-s ízeket, vagyis a finnek most is elemükben vannak!

Ezt a fajta shock-rock, horror-rock, vagy nem is tudom, igazából minek nevezhető zenét úgy lehet igazán jól csinálni, ha az ember a szokásos kliséken felül visz bele némi egyéniséget, sajátos ízt. A Lordi esetében ez mindig is megvolt, ugyanis Mr. Lordi nem feltétlenül veszi mindig szokványosra az énektémákat, és a szövegvilága sem szűkül le a műfaji klisékre, a hatások mégis egyértelműek számomra. Ugyanannyira ott van benne Alice Cooper, mint mondjuk itt-ott a Judas Priest, vagy a NWOBH hullám pár alapbandája, mégis érezhetően kacsintgatnak a modernebb dolgok és megoldások felé is, amit a szintis remekül ki is használ. Erre a zenei egyvelegre nyilván rátesz néhány lapáttal a körítés, vagyis a jelmezek, maszkok és a show, mert egy-egy Lordi koncert komoly eseményszámba megy.
Kapunk 12 új dalt, megspékelve egy átvezetővel és egy Introval, durván 64 percben. Kapunk néhány telibe talált Lordi-slágert, mint mondjuk a Hug You Hardcore, vagy a None For One, amik bármelyik korábbi sikerlemezen szerepelhettek volna, és ezekkel akár a lemezt is el lehetne adni. Viszont a dalok nagy részénél azt érzem, hogy indokolatlanul el vannak nyújtva négy perc fölé. Szerintem semmi szükség nem lenne erre. Ha megmaradnának a standard három és fél percnél, a legtöbb dal ütne, ahogy kell! Jó példa erre a Demonarchy és a The Night The Monsters Died, amiket ha kvázi lefeleznénk, simán húzónóták lennének.
Ettől még ez a lemez abszolút működik, és nagyon szívesen hallgattam meg többször, és bizony a polcon is bérelt helye van, mindössze a megalomániából kellett volna egy kicsit visszább venni, hogy még jobban elvigyen magával. Igazából a baj majdnem biztosan velem van, ugyanis a korábbi Lordi lemezek kicsit feljebb helyezték azt a bizonyos lécet. Megugorja ezt a Monstereophonic, szó se róla, de azért egy picit megrezgeti, csak hogy izgalmasabb legyen a végjáték.
Konklúziót vonva a finn fenegyerekek új remekművéről azt kell mondjam, hogy a fentebb leírt kis vegzálás ellenére is egy dolgot ért el igazán a korong: még jobban várom a Barba Negrás koncertet. (Ahol ráadásul a kiváló Shiraz Lane melegít!) Biztos vagyok benne, hogy addigra néhány most még nem tetsző dal fog feliratkozni a "Hm, mégis jó nóta ez!" listára. Szóval október 4-én találkozunk!

10/8! Soha rosszabbat!

Ric$ - 2016-09-16

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!