Kowalsky Meg A Vega: Varázsszavak (2016)
(Zenekritika)

Mivel a Még nem Éden nekem egy kicsit csalódás volt, elgondolkodtam rajta, hogy akarom-e én annyira ezt az új Vega-lemezt? Aztán természetesen a válasz magamban hamar megszületett, hiszen az Évtized lemeze sem lopta be magát a szívembe azóta sem, mégis megvettem azt is. Majd itt eszembe jutott egy kis anekdota, amit meg kell osszak Veletek.

Ez pedig az a kis szösszenet, hogy a mai napig emlékszem, ahogy a kanapén ülök egy nagyon kedves ismerősömnél, aki azt mondja Nekem: Nézd, jön az új kedvencem! Majd elkezdődött a Fekete lepke klipje. Nekem leesett az állam, majd habzó szájjal ökölrázva tomboltam, hogy hát ez meg micsoda kérem? Mi ez a pop??? Hát hol van ez a Black-Out-tól? Hol??? Majd azon kaptam magam, hogy a dal vége felé már dúdolom a dallamot, de jó durcás napközis módjára először csak titokban hallgattam őket. Aztán szépen lassan meggyőzött a lemez, és a Szemenszedett Igazság-ig, kis túlzással feltétel nélkül szerettem Őket. (Addig volt Desperado minden lemezen ugyebár.) Aztán az Ötcsillagossal volt egy pici váltás, de még így is remek lemez született. Utána kicsit elváltak útjaink, de azért a régi cuccokat továbbra is szeretem. Aztán nemrég újra felfedeztem magamnak a régi albumokat, és az addig nem kedvelt cuccok közül, ide véve a FankaKowa lemezt is, egyedül az Évtized lemeze nincs a kedvencek között, mindet sikerült megszeretni.

Ám ez miért is lényeges? A válasz roppant egyszerű: a Varázsszavak esetében sikerült az, ami bizony a Még nem Éden korongnál nem: előítéletektől mentesen a lejátszóba helyezni az albumot. Meg is lett az eredménye. Hazudnék, ha azt mondanám, az első pillanattól fogva rajongom érte, de lényegesen gyorsabban kötöttünk barátságot, mint elődjével. A lemez közel felét már ismertük ugyebár korábbról, mert klipes formában, vagy más verzióban, mint az Amilyen hülye vagy... például már ismert volt. Azok mondhatni bizalomgerjesztőek voltak, hiszen az Éden vonalát vitték tovább, de talán hangszerelésben és hangulatban egy kicsit vissza-vissza kanyarodva a korai lemezekhez. (Érdekes lehetne egy olyan lemez is, ahol az egész FankaKowa lemezt megcsinálják élő hangszerelésben.) Tehát a recept továbbra is egyszerű: vegyük ezt a jóféle, néhol picit country ízű amcsi popot, Everlest, Train és társai stílusában, írjunk rá pár motivációs szöveget, nagy adag jókedvet, pici Hooponopono-t, és társait, és már el is tudjuk képzelni, milyen is lehet a Varázszavak. Lehet, hogy ez így valakinek kevésbé vonzó, mint azt elsőre gondolná, de a fanyalgóknak is csak azt tudom mondani: Hajrá! Tegyél egy próbát! Mit veszthetsz? 990 Ft-ot és 54 percet? Bakfitty!

Gondolkodtam, hogy kellene-e dalonként elemezzem a Varázsszavakat, vagy sem, de végül az utóbbi mellett döntöttem. A mondanivaló egységes, egyetlen dalt leszámítva nincs kiugróan rossz pillanata és bár csúcspontok vannak, azok is inkább az egész részét képezik, és csak a hagyomány miatt emelem majd ki a végén őket. Nyilván ezen a szinten felesleges elkezdeni dicsérni a hangzást és a produceri munkát, de azért megemlíteni muszáj, ugyanis nagyon kerekre formált dalokról és hozzájuk tökéletesen passzoló soundról beszélünk. A borító is nagyon hangulatos, illik az egész dalcsokor feelingjéhez.

Elkezdhetném passióból utálni a Varázsszavakat, és rásütni a manapság oly divatos jelzőt, hogy populáris (mintha eddig halálmetált játszott volna a banda), nyálas és még egy vödörnyi banális baromságot ráaggathatnék, de képtelen vagyok nem szeretni. Érthető okokból nem ad nekem annyi érzelmi (és értelmi) pluszt, mint az első három album, viszont oktalanság lenne a 45 éves Kowától ugyanolyan dalokat és szövegeket várni, mint anno a 30 évestől. Mindannyian változunk, és a változás jó. Vannak dolgok, amik nem változnak (Mint például Kowa szemében az öröm minden egyes találkozásnál), de a Vega változott. És nem rossz irányban, ha létezik olyan. Kritizálás helyett inkább élvezem ezt a lemezt. Volt már jobb? Persze. Volt már rosszabb? Naná. Lesz még jobb? Szinte biztos vagyok benne. Most jó? Hát persze! És mivel csak a most számít, én inkább elindítom újra a lemezt. Találkozunk a koncerteken!

Csúcspont(ok): Hiszek benne, Lélekszerelő, Éjféltől éjfélig, Ez a mi mesénk, Amilyen hülye vagy remix
Mélypont(ok): Nekem elég (Határozottan nem, kár volt ezért a dalért)

10/7,5 Soha rosszabbat!

Ric$ - 2016-06-08

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!