Jazztelen és Tátrai Tibor, Sportalsó, Esztergom, 2019. 11. 08.
(Zenekritika)

Megfogadtam, hogy nem írok hazai (értsd Sportalsós) buliról, mert hát ugye minden szentnek maga felé hajlik a keze, de vannak esetek, amikor az embernek meg kell szegnie a saját szabályait. Nos, ez az este pontosan ilyen volt, és bizony most át is hágom eme korlátot.


Az a helyzet, hogy amikor a Jazztelent anno meghallottam a Rock Rádió műsorán, elsőre nem lopta be magát a szívembe, de nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Bűdi Szili alapvetően szimpatikus volt, a zene sem volt rossz, valami mégis hibádzott. Például valamiért nem jött át az ének rendesen a dalokban először. Aztán még párszor jött az a bizonyos Piros Bluesgitár, aztán azon kaptam magam, hogy dúdolom, a fülembe ragad és bizony megszerettem azt a dalt, és aztán az egész lemezt is. Ennek ellenére mégis volt bennem némi szkepticizmus, hogy vajon milyen bulit rittyentenek majd a Sportalsóban, mert hát Tátrai mester ide, Rock Rádiós múlt oda, tudjuk, hogy elég nehezen lehet manapság épkézláb nézőszámot produkálni, és hát ha ember nincsen, buli sincsen. Viszont a Srácok annyira hittek az egészben, hogy rám is átragadt a lelkesedés, és végül kiderült, kinek is van igaza.

Amikor a meghirdetett 21:00-s kezdési időpontban belecsapott a húrokba a Jazztelen, rögtön az új lemez címadó dalával, a Rocksztárok bűnével, egy kicsit elkerekedtek a szemeim. Ilyen van? Idejön egy trió, és bizony belead apait anyait, mintha minden jegy elkelt volna, meghalnak a színpadon, már az első három percben? (Jelzem, egészséges félház volt, ami manapság nagyon jónak számít.) A válasz: igen, van. Ráadásul nem is lankadt ez a lelkesedés később sem. Jöttek a Jazztelen dalok és egytől egyig bizonyították, hogy ezek bizony simán lehetnek modern klasszikusok, ugyanis kivétel nélkül húztak élőben. Sőt, volt olyan, amit korábban lemezen annyira nem csíptem, viszont a koncerten annyira működött, hogy azóta lemezen is perfekt. Erre talán a legjobb példa a Lady, amit az első albumon anno kicsit túlontúl fülbemászónak ítéltem meg, de ugyanez igaz a Mama szeme fényére is.  Plusz itt bejött az is, hogy hiába voltak kétségeim Szili hangja kapcsán, élőben tökéletesen működött, megvolt a kellő dög. (A második lemezen is flott már minden, csak az első furcsa egy kicsit néhány hallgatásig.) Nem nagyon akarom ragozni a dolgokat, amikor eljött a szünet a közös blokk előtt, nagyon kíváncsian vártam, mi is lesz ebből, lehet-e ezt még fokozni?

Tibusszal volt szerencsém találkozni egyszer egy esztergomi Latin duós koncert után az öltözőben, kb. 17 évesen és már akkor is ledöbbentett az őszintesége és az alázata. Amikor megjöttek ezen az estén, akkor is láttam rajta, hogy mennyire jól esik neki, hogy kvázi körberajongjuk, de végig olyan jó arc módon közelített mindenki felé, hogy ezt az egész attitűdöt tanítani kellene. Ami viszont ténylegesen feltette az pontot az i-re, az alázata volt a zene iránt a színpadon. Ahogy belekezdtek az egyik kedvenc Hobo Blues Band dalomba, az Országút Blues-ba, ott egyértelműen láttam, hogy neki mindegy, hogy telt házas Aréna, vagy pedig egy ilyen (ha 10 évvel ezelőtt lennénk füstös) klub, csak a zene számít. Libabőrös pillanat volt, ahogy elkezdte elővarázsolni a hangokat a gitárjából. Az, hogy ezt rögtön sikerült megfejelni egy Édes otthonnal, több volt, mint katartikus indítás.

Ám valahogy ezen az estén a Jimi Hendrix dalokat vártam talán a legjobban, ugyanis olyan egy éve kábé rádöbbentem, hogy sokkal jobban szeretem Jimi dalait, mint hittem volna. Mindig is nagyon bírtam, de nemrég megvettem magamnak az Electric Ladyland-et, és valami olyan élmény volt a meghallgatása, hogy valami a helyére kattant bennem. Kellett ez a pár év, hogy igazán tudjam értékelni a zsenialitását. A három elhangzó Jimi nóta (oké, kettő és egy általa is feldolgozott dal), a Fire, a Come On és a Hey Joe hihetetlen energiákat szabadított el a színpadon, az állam a padlón volt, azóta is keresem. A korábban feltett kérdés ugrott be ekkor is, de igen, ezt még mindig lehetett fokozni, ugyanis a Tátrai Band dalokkal végleg felkerült a korona az estére, ez tényleg egy olyan élmény volt, amit így itt, ebben a formában nem volt elég hallani, meg is kellett élni. A koncert végi vastaps alapján úgy ítéltem meg, hogy ez sikerült is a közönségnek. Mosolyogva meg is kellett állapítsam, hogy bizony az átragadt lelkesedés teljesen jogos volt, ahogy a buliba vetett hit is.

Ahogy hazafelé bandukoltam, egyre csak az járt a fejemben, hogy ha létezik tökéletes rock and roll este, akkor ez mindenképpen az volt. A sztorizgatás az öltözőben pedig különösen nagy élmény volt, ráadásul ismét előjött az, amit írtam is, hogy ezek az emberek tényleg szeretnek zenélni és tényleg szeretik a zenét. Nagyon örültem, hogy többen gyermekestől jöttek a koncertre, mert bizony ezt a mentalitást örökíteni kell. Remélem mihamarabb újra láthatom ezt a produkciót, mert ezt bizony nem lehet elégszer megnézni. Nem lehetne, hogy felírja nekem orvos receptre?


Foktók: Nyári Andrea/Summer Photo
https://www.facebook.com/NyariAndreaFoto/ 

Jazztelen:
https://www.facebook.com/Jazztelen/ 
https://www.youtube.com/channel/UCFLwxS0OJylyok9qmUmAFGg 

Ric$ - 2019-11-12

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!