(Interjú)

A nemzeti rock élet egyik vezető zenekara, a Romantikus Erőszak frontembere az egyik leginkább karizmatikus és szuggesztív előadó a hazai zenei életben. Mindig kellőképpen fel tudja tüzelni a hangulatot, hogy garantáltan elégedetten menjen mindenki haza a koncertjeikről. A RomEr november 3-án új, Petőfi versmegzenésítéseket tartalmazó nagylemezzel jelentkezett és Balázs másik formációja, a régisulis feldolgozásokat játszó Szent Suhancok is megjelentetett egy EP-t október elején. A régen a Hungaricában is megfordult énekest az internet segítségével faggattam az aktualitásokról.

Ric$ - 2014-12-03

(Interjú)

Annára sok mindent mondhatunk, de azt nem, hogy egysíkú és unalmas előadó lenne. Ő az a Hölgy a hazai mezőnyben, aki nem csak küllemével, de a hangjával és előadásmódjával is meghódít bárkit, aki megtiszteli Őt azzal, hogy elmegy a koncertjére. Korábban több formáció élén megfordult, majd a The Voice elnevezésű tehetségkutatóból ismerhette meg a szélesebb közönség, azóta pedig egyre több helyen találkozhatunk vele. Az internet segítségével kaptam Őt klaviatúravégre, vajon mi is van Vele mostanában?

Ric$ - 2014-10-15

(Interjú)

Ha hiszitek, ha nem, a Sösemzöld idén már huszadik életévébe lépett. A vasárnap megrendezésre kerülő jubileumi koncertről, Tina kiválásáról és a jövőbeni tervekről a már-már örökmozgónak mondható banda billentyűs-alapítóját, Matláry Miklóst faggattam.

Ric$ - 2014-09-05

(Interjú)

A Thomas Harpo név elsőre lehet, hogy nem mond semmit egy átlag zenehallgatónak, ám minden bizonnyal a blues kedvelők körében egyre jobban cseng. Ez a fiatalember és zenésztársai olyan érzéssel nyúlnak a műfajhoz, ahogy csak az igazi nagy öregek teszik. Miért lesz valaki ilyen fiatalon blues muzsikus? Nemsokára megtudjátok!

Ric$ - 2014-08-29

(Interjú)

Mindegy, hogy valaki szereti, vagy nem a Tankcsapdát, azért a pozíció, amit jelenleg a magyar rockzenében betöltenek, az vitathatatlan. A Rugby Club Hotelben megtartott sajtótájékoztató után, ami az augusztus 16-i esztergomi Tankcsapda nagykoncertet hivatott promotálni, sikerült diktafonvégre kapnom Lacit, aki nagyon jó kedélyűen állt rendelkezésünkre.

Ric$ - 2014-07-20

[36 - 40]