Hibrid interjú
(Interjú)

Hibrid a hazai rap élet egyik megkerülhetetlen alakja. Pályafutása alatt rengeteg közremûködést, egy nagylemezt, és kiváló hangmérnöki munkákat tudhat maga mögött. Az internet segítségével faggattam Zsoltit a pályafutásáról, stúdiójáról, meg egyebekrõl.

Elsõ kérdésként egy kis bemelegítés: Hogy lett belõled Hibrid?

Üdv az olvasóknak! ’93 környékén, mikor elkezdtünk rajzolgatni, keresgéltem a legmegfelelõbb „mûvésznevet” persze csak idézõjelben volt mûvészi a dolog.. ekkor pattant ki, hogy mennyire menõ név ez és illik is hozzám, hisz félvér vagyok (Cigány- Magyar).

Mikor szerettél bele a rap-be? Ki volt az az elõadó, vagy csapat, akik miatt mikrofont ragadtál?

Azon kevesek közé tartozom, akik fültanúi voltak a rap felemelkedésének. az elsõ rap nóta, amit hallottam, talán a Sugar hill gang – Rapper’s Delight volt, aztán jött az Ice-T mániám, egyébként Pomázon sokáig Ice-T-nak hívtak, de futottam már össze 2011-ben is olyannal aki Ice-T-ként szólított meg J ! Magyar szinten a Rest in Peace nevû együttes és Professor S volt rám olyan hatással, hogy elkezdem én is rappelni. Jó kis Rap bulik voltak akkoriban ’96 környékén, Szentendrén, ahol ha jól emlékszem 2 hetente volt freestyle verseny, amit mindig én nyertem, persze bunda volt az összes :D

Az elsõ nagylemezed 2007-ben jelent meg, Eleget vártam címmel. Hogy vélekedsz róla most?

Az „Eleget Vártam” számomra inkább egy válogatáslemez. 2001 és 2006 között felvett nótáimat tartalmazza, szuper közremûködõkkel.. magammal szemben talán túl kritikus is vagyok ezért legszívesebben újravenném és újrakeverném az egészet, de erre sem idõm, sem energiám nincs :)

Milyen visszajelzéseket kaptál rá?

Szerencsére nagyon jókat! Szinte nem is volt róla rossz vélemény. Fura, hogy a közönségnek nem pont azok a dalok tetszettek, amikbe a legtöbb munkát fektettem, illetve fektettünk. Itt pl. az Isten c. számra gondolok, ami talán a legmélyebb dalom a lemezen és ének szinten is eléggé „ott van” a mai napig (hála Botinak). Sok-sok levelet kaptam interneten és postán is, persze nem kell itt 312315415 levélre gondolni :)! Underground szinten elég jó példányszámban fogyott ahhoz képest, hogy promózva nem is volt izomból.

Miért ilyen „lassú” folyamat nálad a saját lemezeid elkészítése?

Igazából, azért mert elég szõrszálhasogató vagyok, ha a saját nótáimról van szó. Képes vagyok egy hétig csak egy bizonyos alapzenét hallgatni, amíg meg nem találom a legmegfelelõbb témát, a legmegfelelõbb hangszerelést, a legmegfelelõbb rímpárokat, a legmegfelelõbb ritmikát. Természetesen nem csak a saját nótáimat csinálom, hisz mióta beléptem az RTM-be , Busta Zsolti nótáinak 99,5%-át én keverem + idõközben beesik egy-egy más project is RTM-en kívülrõl , pl. Busa Pista – Busás Haszon c. lemeze..

Tavaly beléptél a Real Trill Music kiadóba. Miért éppen az RTM?

Ha csak 5 szóban kellene leírnom: éreztem, hogy itt a helyem.. Figyelgettem sokáig, hogy kikkel érdemes együtt dolgozni és az RTM volt a legszimpibb az összes brigád közül. Én eléggé ott voltam a Bedlam kiadó által a „tûz” közelében, de valahogy nem éreztem azt, hogy a zeném oda való. Nekem számít, hogy kik hallgatnak, lehet, hogy én fogom fel hülyén, de számomra a zene nem egy termék, hanem az életem. Általában olyan témákról szeretek írni, ami nem kimondottan egy viva comet gálára való, arról nem is beszélve, hogy a pacekom sem viva kompatibilis :). Talán az RTM körül van a legnagyobb õrület, méghozzá celeb és média szopkodás nélkül!

A belépésedel egyidõben Busta Zsével is újra elkezdtetek együtt dolgozni. Azóta rengeteg közös tracketek született. Mit osztanál meg velünk kettõtök viszonyáról?

Abszolút baráti és ez a barátságunk kb. 16-17 éve tart, talán egy fél év volt, amíg nem nagyon kerestük egymást. Természetesen a belépésem óta még többet beszélünk, ahogy skype-on, úgy személyesen is. Egyébként ezek a skype konferenciák óriásiak szoktak lenni, fõleg amikor négyen, öten a Bustával-Flexel-Trick-el folytatunk, az is vicces mikor a Flex elhasználja a mobilnet adatforgalmát és néha csak bekérdez a semmibõl, hogy: itt vagytok? Hallotok?  :) .. Zsoltira visszatérve, nagyon nincsenek titkos beszélgetéseink, hisz tudjuk, amit ma gondol, attól a youtube holnap beakad :). 10 dologból 9-ben egyet értünk… az életfelfogásunk is nagyjából azonos, a minket körülvevõ emberek is hasonlóak.

Mit szóltál hozzá, mikor magára varratta a neved?

Nekem már az is óriási megtiszteltetés volt, hogy írhattam egy refrént az édesanyjának írt dalába, talán jobban koncentráltam arra a refrénre, mint egy saját nótámra. 8 sorba bele kellett sûrítenem a szomorúságot, a magányt, a fájdalmat és ezt úgy, hogy a mégis érezze a Zsolti, hogy büszke rá biztosan most is az édesanyja.

 

A tetkó is részben ide köthetõ szerintem, nagyon meglepett, de jól is esett egyben. Talán egy pecsét a barátságunkon...

Mikorra várható egy közös lemez esetleg?

Folyamatosan együtt dolgozunk, kitudja… talán már most van egy lemezre való közremûködésünk, ami kijött valamilyen formában. Szerintem a közös lemeznek semmi akadálya, talán csak annyi,hogy befejezném a sajátomat elõtte. Egyébként alapítottunk most egy csapatot négyen (Mr.Busta,Awful,Flex és én) , aminek a neve Prikezsia (balszerencse) lett. Elég laza kis lemez lesz, szerintem nem annyira megfejtõs dologról lesz szó.

Pár éve létrehoztál egy stúdiót is, ahonnan rengeteg jó dolog került már ki. Mikor csináltad a stúdiót, és mi motivált erre?

Kb. 1 éve stúdiózom otthon. Elég sok oka van annak, hogy miért. Tudni kell, hogy ha az ember elmegy stúdióba, akkor elég szépen megkérik az árát. Minden megkezdett óra teljes órának számít. Persze meg lehet egyezni album árban is velük, de kiszámoltam szépen, hogy mennyire zsír, ha összerakok inkább egy lemez árából egy házi stúdiót és csinálhatok így 114124 lemezt és utazásra sem kell költeni és utólag sem kell külön órákat fizetni ha valamit alakítani kell még egy nótán. Régen 1.5-2 órát kellett utaznom azért, hogy ki legyen szerkesztve egy alapzene, ma mindent meg tudok csinálni 12 négyzetméteren belül, akár élõ hangszerekkel, persze ha ül mellettem egy Rédei Tamás :)!

 

 

Milyen felszereltséggel rendelkezik?

A cuccokat elég gondosan válogattam össze, amit 2 hangmérnök jó tanácsaiból gyúrtam össze és sikerült is egy elég minimál, de nagyon jó minõségû kis házi stúdiót összerakni. Van egy Mbox 2-es hangkártyám, egy elég erõs pc-m, amit alkatrészenként rendeltem meg és a rendelés végén beikszeltem az összerakást is (ez egyben egy jó tanács is), így fele annyiba került, mint egy hasonló erõsségû konfiguráció! Van egy SE kondis mikrofonom, olyan amivel Amy Whinehouse is rögzített lemezt. A hangszigetelésre nem volt szükség, elég jó a szoba akusztikája. Egy Harman Kardon soundstick 3, amin lehallgatom a keveréseket, idõvel befektetek rendes stúdió monitor hangfalakra, egyelõre megfelel ez is. Amit még megemlítenék, az a Pro tools progi, aminél jobbat nem nagyon lehet találni a piacon!

Kikkel dolgoztál eddig együtt? Kivel volt a legjobb?

Igazából ezt nem úgy kell elképzelni hogy ki van írva egy táblára : hangstúdió! van pár span akinek szívesen felveszem a cuccát és akkor már ki is keverem, pl. Mr.Busta ,RedOne, Beat az ex Fekete Vonatból, Busa Pista, Rédei Tomi (akivel zenéket szerzünk). Ezek a „melók” mind jó hangulatban telnek, ami egybõl eszembe jut pl. Bustánál, az az, amikor olyan szinten beleélte magát a szövegbe,hogy a versszak végén nekicsapta a falnak a papírt amire ki volt nyomtatva a szöveg :)) ,vagy mikor csináltuk a skiteket az RTM Kiképzés lemezre, ott azért hallani hogy sikítoztunk a röhögéstõl. RedOne-nál pl érdekes volt hogy öten bezsúfolódtunk ide és felvétel közben leforgattuk a Nincs kiút c. számot. Egyszerre négyen dohányoztunk és nyaktól felfelé nem lehetett látni a füsttõl. Beat-nél kiemelném a profizmust! Ez az ember tetõtõl talpig Hip-hop, nagyon örülök, hogy én csinálhatom a visszatérõ cuccát, vele is öröm együtt dolgozni! Természetesen ennél azért jóval több arccal dolgoztam együtt, de nagyrészt interneten küldik át a zenéket keverni, sokakkal nincs személyes tapasztalatom…
Vannak visszajáróak is?

Természetesen! Akiket felsoroltam az elõzõ válaszomban, azok mind visszajáró vendégek.

Nagyon jó füled van a masteringhez (is). Miben rejlik szerinted a Hibrid-mastering egyedisége?

A jó masterhez elengedhetetlen egy jó editálás, ami azt jelenti,hogy minden szót a helyére vágok, ezt muszáj megcsinálni mindig, mikor az mc duplán vesz fel sávokat. Szerintem ez nagyon fontos, hisz ha meghallgatod a Magyar rap dalokat, 90%-ban trappolnak a szavak és ezek apró tüskék egy dalban, amiket le kell csipkedni, mert érthetetlenné válhat egy szöveg!

 

Igazából a Hibrid masteringet ketten fejlesztettük ki a Busta Zsoltival, általában az õ véleménye a mérvadó, de a végsõ master hangzása, amitõl talán egyedi lesz a keverésem, azt a szalagos magnó szaturátorok adják. Ezek adnak egy jó „csillogást” a keverésnek, de biztos számít az is,hogy 20 éve rap zenét hallgatok :).

Kikkel szimpatizálsz a hazai színtérrõl?

Ha jól értem, most az RTM-en kívüli csapatokról kellene valamit írnom!? Én ezt a kérdést kicsit kifordítanám: Akikkel eddig nem dolgoztam együtt semmilyen formában, azokkal nem is nagyon szimpatizálok, és itt bárki gondolhat bárkire!!! Szarok a Rap Celebekre!

Van néhány formakérdésünk, amire nem kötelezõ válaszolni!

1.: Semmiképpen sem érdekel, hogy kire, de Te eljársz szavazni?

Már nem! Amennyire én követem a politikát, úgy látom, hogy 4-5 párt „programjából” össze lehetne gyúrni 1 jót, de inkább maradnék a zenés kérdéseknél :)!

2.: Meg tudsz élni a zenélésbõl?

Meg tudnék, ha lenne zeneipar! Jelenleg vegetálás van, de hiszek benne, hogy jóra fordulnak a dolgok :)

3.: Ha nem, akkor mivel foglalkozol, amikor nem zenélsz? Van esetleg hobbid?

Most minden idõmet a zene tölti ki, de van egy hobbim a póker, ami elég jól megy, csinálnám szívesen hivatásszerûen is, persze ehhez kell azért egy biztos anyagi háttér, de ami késik, nem múlik. A türelem megvan hozzá, úgy érzem a tudásom is elegendõ, bár a póker is folyamatosan változik, lehet, ha holnap elmegyek egy versenyre, akkor megesznek reggelire azok, akiket én ettem meg fél éve :)!

Kimaradt valami? Hozzátennél esetleg valamit?

Igen! A készülõ lemezemrõl pár szót írnék! Kb. 1 éve dolgozom rajta, a címe: Utolsó Töltény.

 

17db teljes track lesz rajta, amibõl kb 8 közremûködõkkel. Ha minden igaz õsszel jövök elõ vele, végre klippekkel stb stb…

Üzensz valamit az Olvasóinknak?

Köszönöm minden olvasónak, hallgatónak, hogy kíváncsi rám és az RTM-re!

Köszönöm az interjút!


Ric$ - 2012-05-28

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!