Headstock: Évgyűrűk (2018)
(Zenekritika)

A dorogi Headstock nem annyira fiatal csapat, mint amilyennek tűnik. Évek óta rendszeresen turnéznak, aktívan kiveszik a részük a hazai pop-punk érából, és most érezték úgy, hogy ideje kiadni az első nagylemezüket is. Nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen ez a lemez percek alatt repít a tavaszból a nyárba.


Annyi trükk van az Évgyűrűkben, hogy minden dalt publikáltak már a srácok korábban, most mindössze egységes mastert kaptak és egy korongra tették őket. Ám ezzel együtt is örömteli dolog a megjelenése, hiszen a srácok megadják a módját: kijött CD-n is az anyag, nem csak a videómegosztón, vagy digitálisan. Ráadásul, ha két pólót is rendelsz a srácoktól, hozzáadják ajándékba a korongot.
Most jönne az a rész, amikor meg kellene mondanom, hogy a Headstock igazából kiktől is vette az ihletet? Sorolhatnám a nagy neveket, hiszen nyilván hallani, hogy a SUM41, Blink182, Green Day, stb. hatott a srácokra, meg gondolom egy csomó fiatalabb csapat is, akiket én már nem ismerek. Ám úgy gondoltam, hogy talán nem ez a lényeg, hanem maguk a dalok. A 9+1 tétel ugyanis önmagáért beszél, egy igazi nyári slágergyűjtemény, minden túlzás nélkül, bitang megszólalással. Ha kell, akkor popos, ha kell, akkor akad némi súly, ha kell, akkor vidám, vagy éppen melankolikus, de mindig őszinte és érzelmes.
Az Intro után berobbanó Tegnap képei remek indítás, már itt érezhető, amit egyetlen hallgatás után megállapítottam: nagyon okosan lett a dalsorrend kialakítva. Tényleg olyan az egész, mint egy nagy utazás. Vannak kiugróan erős dalok, mint a címadó, a Cipősdoboz, vagy a Keringő és a Még bennem él, illetve van olyan, mint a Felhő és a Zápor párosa, ami annyira jól van megoldva, annyira egy, hogy nem lehet különválasztani és nem szeretni. Walczer Dávid nagyon jól és nagyon jókat énekel, kihozza magából a maximumot, majdnem sikerült is visszaadni a dalokba a banda élő energiáját. Emellett tudott olyan okos szövegeket írni, amik mellőzik a túlzott közhelyeket és pont annyira fifikásak, hogy még könnyen megjegyezhetőek maradjanak.

Az a jó a Headstockban, hogy semmi különöset nem csinálnak, mégis iszonyat dallamtapadást okoznak a dalok és ha szereted ezt a stílust, nem tudod nem újra és újra meghallgatni az Évgyűrűket. Simán el tudom képzelni, hogy a dorogi fiatalok ezeket a dalokat éneklik a Palatinus-tó partján majd a nyáron, ahogy azt is, hogy helyi szinten igen komoly nézőszámokkal zajló koncertjeik hamarosan országosan is tömegek előtt fognak zajlani. Ha megmarad ez a lendület, akkor a Headstock egy komoly tényezővé nőheti ki magát. Remélem, hogy így is lesz.

10/9! Remélem a következő lemez már a kanyarban van!

Itt tudjátok követni Őket:
https://www.facebook.com/pg/headstockdorog/

Ric$ - 2018-10-05

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!