Gran Torino
(Filmkritika)

1972-es Gran Torino... Cobra Jet motorral... kurva jó állapotban.

Elõször is le kell szögeznem, nem rajongok Clint Eastwood alakításaiért, mert az általa megformált karakterek számomra közel teljesen egyformák. Ebben a filmben is a megszokott alapokra építkezik (szúrós tekintet, fapofa, néha felhúzza az egyik szemöldökét :) stb. ), de a vietnami háborúban sárgákat mészárló, enyhén rasszista vénember minden oltása ("Az a véleményem, hogy maga egy túlmûvelt, huszonhét esztendõs szûzfiú, aki babonás vénasszonyok kezét szorongatja, miközben örök életet ígér nekik.") és rossz szokása valami egyedi színt ad Mr. Kowalskynak. Emellé valamiféle bûnbocsánat és megnyugvás iránti vágy társul. Az öreg Clint bácsit is így képzelem valahol...

A sztori elég egyszerû: az öreg veterán feleségét (és gyakorlatilag egyetlen szerettét) temeti, a saját gyerekei nem értik és kigúnyolják õt, a szomszédban idegesítõen csivitelõ sárgák, az utcákon különféle tróger bandák, és mindezek mellé a nyakán csüng egy kis pöcs reverendával. Egyik este, némi noszogatás hatására a szomszéd srác megpróbálja ellopni a Torino-t, de Walt megakadályozza a rablást. Megmenti a bandától a srácot, így a sárgák hálából átküldik a fiút segíteni. Az öreg hamarosan megkedveli a hasonló sorsú ázsiaiakat, akik szintén a saját múltjuk elõl menekülnek...

A hangulat, a színészek, a rendezés tökéletes. Szerintem minden rendben volt... De biztos vagyok benne, hogy sokan unalmasnak fogják tartani ezt a filmet. De ez az õ bajuk...

Érdekesség: a film legvégén elhangzó dalra érdemes odafigyelni. :)

Clint Eastwood rendezése és utolsó alakítása maximum pontos, mindenkinek ajánlom, különösképpen a vietnami háború megkeseredett veteránjainak... 

10/10

Green - 2010-02-23

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!