Godknows: Growing EP (2016)
(Zenekritika)

Mintha csak tegnap szólt volna a Trick gitárosa, hogy az egyik közös kedvenc hazai énekesünk, Hamza Gábor (ex-Coffee Shop) új bandában nyomul, ami Godknows névre hallgat. Azóta is vártam, mikor jelenik meg a debütáló EP, és most végre itt van a Growing!

Már csak azért is mentem rá erre a cuccra, mert ha léteznek olyan énekesek itthon, akiknek el is hiszem a grunge-ot, akkor mindenképpen Gábor az egyik. Bár a Godknows nem vegytiszta grunge (létezik ilyen egyáltalán?), mégis azt érzem a legfőbb hatásnak. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: némi Alice In Chains, némi Stone Temple Pilots, egy csipet Pearl Jam, de talán még egy leheletnyi Soundgarden is, viszont egyik sem olyan mértékben, hogy a dalok kópiának hassanak. Sőt. Erős tisztelgés, amitől egy olyan zenehallgatónak, aki szereti a grunge-ot, csak jó érzése támad.

A nyitó Pyre zaklatott lüktetése, nyugtalan dallamai és ritmusai után nem tudtam, mire számítsak a későbbiekben, reméltem, nem lesz mind a négy dal ilyen, még annak ellenére sem, hogy ez a műfaj sosem a bulizásról szólt (Elsőre erről a dalról a Deftones ugrott be, csak hogy még egy lehetséges hatást említsek.). Szerencsére a Hyenaman már teljesen más, szinte az ellentéte a nyitódalnak. Hatalmas lendület van benne, és olyan szabadságérzetet és energialöketet adott, hogy önkéntelenül is dobolni kezdtem a térdemen, mikor először meghallottam. Csont nélkül a legjobb dal a négyből. A címadó, Growing a leginkább Seattle-ízű darab, nem hatna idegenül egy Pearl Jam lemezen sem. Remek dallamokkal operál, akár még egy klipesítést is megérne. A záró Bloodnose ismét egy lendületesebb, viszont komorabb darab, ami remekül fejezi be ahhoz az EP-t, hogy a végén újra megnyomjam a Play gombot.
A megszólalás korrekt, arányos és karcos, de mégis letisztult annyira, amennyire a korszellem elvárja. Remélem, akár csak limitált számban is, de elérhető lesz ez az anyag kézzel fogható formában is. (Akár a lemaradt These Walls-al megspékelve.)

Ugyan nem szeretek messze menő következtetéseket levonni 4 dalból, mégis azt gondolom, hogy Godknows egy roppant ígéretes csapat. Remélem megtalálják a közönségüket is, és a nagylemezt komoly tábor várja majd.

10/9! (A lemezt IDE KATTINTVA ingyenesen letölthetitek!)

Ric$ - 2016-05-12

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!