Flegma, azaz nyersen, őszintén, amit gondolunk! - Interjú Jepyvel (2015. 07. 14.)
(Interjú)


Tegnap este, akik ellátogattak a Rockmaraton fesztiválon fellépő Rózsaszín Pittbulll koncertjére, illetve figyelik a közösségi oldalon a híreket, már bizonyára tudják, hogy visszakerült a zenekar frontjára Kassai Apu Gábor, és Jepy pedig egy saját zenekarban, a Flegmában folytatja tevékenységét. Ennek kapcsán úgy gondoltuk, mint régi RP-fanok, hogy mindkét féltől megkérdezzük hogyan tovább! Elsőként Jepyt faggattuk, hogy miért is lett Flegma!

- Mielőtt rátérnénk az aktualitásokra, menjünk vissza egy kicsit a múltba! Sokan nem tudják, hogy Te nem a Pitteknél kezdtél énekelni. Mesélnél nekünk egy kicsit arról, miért ragadtál mikrofont, és hogyan is kezdődött ez az egész számodra?
- A történet egészen a gyermekkoromtól indul. Ének-zene tagozatosként kezdtem az iskolás íveket, ahol kiemelten foglalkoztunk a zeneelmélettel: kórusok, szolfézs és hasonló programok tarkították a hétköznapjainkat. Természetesen emellett hangszeres oktatás is volt, már kisiskolásként volt az embernek zenekara. Idővel komolyabbak és egyre szabadabb szelleműek.
Talán az első igazi mérföldkő a Mesterséges Érzelem nevű zenekar volt.
- Erről mit érdemes tudnunk?
- Közel 10 évvel ezelőtt alakult a csapat,amivel dallamos rockzenét játszottunk. A szövegeket vittem én, és magunk szórakoztatására zenélgettünk, ami körülbelül egy év munka után országos koncertezésbe csapott át.Volt szerencsénk nagyobb motoros találkozókon csapni a húrok közé és megismerkedni a nagyszínpad atmoszférájával. Olyanokkal zenéltünk együtt, mint az Alcohol és a Zanzibár.
- Hogy kerültél a Mesterségesből a Pittbullba?
-
A zenélés mellett színpadtechnikával is foglalkoztam és egy fesztiválon fényeztem a Pittbullnak, ahol megismerkedtem a srácokkal. Majd ismét összehozott minket a sors egy buli alkalmával, ahol előttük játszottunk a Mesterségessel. Velük nehéz lenne rosszban lenni, hatalmas arcok. Majd egy beszélgetés során Méhn Zoli mondta, hogy Apu elköszönt a csapattól... Én rávágtam, hogy amíg nem találnak valakit, addig elmegyek néha a próbáikra énekelgetni. Az első találkozás után feltették a kérdést, hogy csinálnám-e? Megvallom őszintén, hogy magamhoz képest sokat hezitáltam, mert általában a jöjjön, ami jön elvet követem. Visszatartó tényező volt az akkor még aktív volt Mesterséges Érzelem és maga a gondolat, hogy az ős Pittbull rajongóknak, ha bele is gebedek sem lehetek más,mint citrompótló citrom helyett.
- Milyen emlékeid vannak az RP-ben töltött időről?
- Fergetegesen jó hangulatú próbák és koncertek, amit rengeteg munka és küzdelem fűszerezett. Tisztában voltam vele, hogy lesznek olyanok akik úgy tekintenek rám, mint mókus az erdőtűzre, hiszen Kassai teljesen más egyéniség, mint én. Bár a távozásához közöm, közünk nem volt. Az elején nagy a segítség volt,hogy mellettem állt Barna is a színpadon, az első csatákat közösen vívtuk meg. Megszületett a maxi lemez, aztán vittem a szövegeket a Rejsz Royce-hoz ès ment tovább a munka. A lemezzel jártuk az országot, ahol nagyon jó bulikat élhettem át, rengeteg embert ismertem meg és nagyon jó kapcsolatokat szereztem. Életem egyik legszebb állomása volt ez a két és fél év. A pittbull tetoválásomat büszkén és páratlanul kellemes emlékekkel viselem.
- Akkor térjünk is az aktualitásokra! Amikor különváltak útjaitok, Te rögtön tudtad, hogy a Flegma a Te utad? A Mesterséges Érzelem feltámasztása fel sem ötlött Benned?
- Nemrég volt a Negyere el fesztivál, ahol egy kedves ismerősömmel beszélgettünk a Pittbull-beli életemről és az nagyon elgondolkodtatott. Ő úgy látta, hogy voltak pillanatok, amikor felszabadultabb volt a színpadi munkám. Majd ezen agyalva rá kellett jönnöm,hogy azok a dalok, amiknek a megszületéséhez az én szövegeimet használtuk, sokkal közelebb állnak hozzám. Tudtam, hogy Apu hamarosan vissza tér a frontra, már csak a hogyan tovább volt kérdés. Elsőként megkerestem a Mesterségest, hogy mi lenne, ha közösen folytatnánk az utat, de az első próba ráébresztett, hogy az már nem én vagyok. Az énekesi poszton már ott volt Mónika, aki ügyesen, frontemberként vezette a srácokat. Érdekes volt látni,hogy a -gyermekem- felnőtt és saját úton jár. Az pedig ugyanúgy elképzelhetetlen volt számomra, hogy ketten legyünk az énekesi poszton, mint a Pittbullban. Röpke egy óra telefonálás után már szinte készen volt a Flegma csapata. Bőgő posztra megkértem Méhncit, hogy segítsen találni valakit. Pár óra múlva megszületett a Flegma akut punk-túra.
- Akkor mondhatjuk, hogy ez egy elég hirtelen született formáció lett. Milyen irányvonalra számíthatunk a csapattól?
- Hogy hirtelen? Az nem kifejezés! Röpke két hét alatt próbatermet szereztünk (köszi Szipi), logót és feliratot terveztünk (köszi Kristi), fotóztunk (köszi Rupi), és a zenekarról beszélgetünk (köszi Ric$ and Green) :) A pittbull időből rengeteg szövegem maradt, ami minimális utómunka után már majdnem kész, már csak az hiányzott hozzá, hogy legyen egy csapat, akikkel meg is lehessen csinálni. Az elmúlt két hétben, amikor a Kislányom engedte gitárral, füzettel és tollal a kézben töltöttem a napokat. Ennek köszönhetően öt dalt csak arra vár, hogy zenekarral megtámogatva kerüljön a Nagyérdemű elé. A név sokat elárul... Flegma, azaz nyersen, őszintén, amit gondolunk. Akut punk-túra? Egyértelműbb nem is lehetne. Persze, hogy punk. Szeretnénk a stílus dallamosabb vonalát képviselni, mindezt úgy, hogy a prosztósság határait érintjük, de mégsem válunk közönségessé. Vannak olyan színpad kellékek, amiket az elmúlt időszakban akik megismertek, az enyémnek mondanak, gondolok itt a hatalmas falloszra, közel 8 órás munkámba telt a megalkotása, ő jön velem a Flegmába és egy dal erejéig ott is szerepet kap. Leginkább a buli, a fiatalság és az őket érintő témák fogják jellemezni a csapatot,de a társadalom kritika is elő fog jönni olykor.
- Át fogsz emelni dalokat a Flegma műsorába a Veled készített Pittbull lemezről?
- Semmiképpen sem! Úgy gondolom, hogy páran így is azonosítani fognak a múltammal, bármilyen dalokat is alkotunk a Flegmákkal. Egyedit szeretnénk, ahol a poén ugyanúgy jelen van néhol, mint az eddigi szövegekben.
- Akkor tehát a jó viszony megvan, akár még közös koncertek sem elképzelhetetlenek gondolom. Mikorra lesz színpadképes a Flegma, és mikorra várhatóak az első dalok, esetleg klip?
-
Bármikor szívesen dolgozom együtt a Rózsaszínekkel, hiszen mint Barátok köszöntünk el egymástól. A hirtelen bekövetkezett váltás még csak egy próbát engedett meg a csapatnak, azt is pont a maraton hétfői napján, mikor is fény derült a változásokra. Mindazok ellenére, (hogy közel 300 üzenetet és jó néhány telefonhívást kaptam, hogy mi történt és miért, és igaz-e, és sajnálják... Amikre megpróbálok mindenkinek választ adni egyesével, csak kis türelmet kérek) kettő dal szinte teljesen kész, már csak némi pontosításra vár. A srácok lelkesek és hatékonyak, mindenki komolyan veszi a munkát. Szeptember közepére szeretnénk egy kidolgozott öt dalos maxival jelentkezni és valamelyik dalra a lemezről készíteni egy klipet.
- Van olyan, amire nem kérdeztem rá, mégis fontosnak tartanád megemlíteni?
-
Csak szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem együtt utazott a rózsaszínre festett rejsz royce-ban, hogy ott volt... Eddig kényelmes volt az út, de ha velünk tart,akkor bakancsot fel,mert nehéz terep következik...egy igazi -akut punk-túra- Csak Flegmán!!!
- Üzensz valamit az Olvasóinknak?
-
Olvassátok a Ric$ and Green-t... :) Megtaláltok minket: www.flegmamusic.hu oldalon és a facebookon! ( https://www.facebook.com/pages/Flegma-Akut-punk-t%C3%BAra/1600864716867836?fref=nf )

Ric$ - 2015-07-14

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!