Dirty Dogs interjú
(Interjú)

A tatabányai Dirty Dogs egy igazi mocskos rock banda, bár szerintem lassan már egy hazai rock zenét szeretõ fiatalnak sem kell bemutatni õket. Az õsszel új nagylemezzel jelentkezett csapatot a világhálón keresztül kérdeztem ki, Atesz és Dávid válaszolt!

Nemrég jelent meg Fekete Mámor címmel a második nagylemezetek. Milyen volt a fogadtatása?

 

Atesz: Az Edge Records támogatásával jelent meg, hozzá csapva a Kutyaként Élsz album kilenc dalával és nagyon jó kritikákat kapott, mind az írott sajtóban, mind a netes fanzinokban egyaránt! A koncerteken is nagyon jók a tapasztalatok, szeretik az új dalokat, sokan letöltötték már, hiszen ingyenesen letölthetõ a honlapunkról, de sokan meg is vásárolták, amiért nagyon hálásak vagyunk!

Ti milyennek érzitek fél évvel a megjelenés után? Változtatnátok rajta?

 

A: Szerintünk hûen tükrözi a zenekar akkori lelkiállapotát! Elég nyers, vad,  visszaadva azt, hogy koncert zenekar vagyunk, sok súlyos témával, jó szövegekkel, énekelhetõ refrénekkel. Nincs kicicomázva, semmilyen trükköt nem használtunk se a felvételeknél, sem a keverésnél.

 

Természetesen utólag az ember változtatna dolgokon, de csak a technikai részére gondolok, hiszen a dobokon kívül a próbateremben folytak a felvételek.

 

David: Szerintem egy zenekarnak minden lemez, felvétel egy kordokumentum. Most itt tartunk, legközelebb meg majd máshol – elõrébb remélhetõleg. :) Én még technikailag sem babrálnám a Mámort, majd a következõt!

Kik, mely zenekarok inspirálnak Titeket?

 

A: Elég szerteágazó a zenei világ amit szeretünk, de a közös kedvenceink Motörhead, Black Sabbath, Ozzy, Guns N’ Roses mindenképp hatással voltak ránk, ha másra nem is, legalább a hozzáállásban!

 

D: Nagyon fontos megemlítenem a Junkies-t, akik épp akkor érkeztek és lettek ismertek, amikor én erre a legfogékonyabb voltam. Nekem személy szerint nagyon meghatározó zenekar, érezhetõ is a hatásuk a basszustémákon, szerintem.

Készült két feelinges, low budget klipetek. Mikor jön a harmadik?

 

A: Valóban kis költségû klipeket csinálunk és tervezzük a harmadikat is, ami szintén nem lesz túl költséges, viszont remélhetõleg az is vissza fogja majd adni a dal hangulatát. Nagy köszönet Gyöngyösi Péternek a felvételekért, hisz mind kettõ vele készült és külön köszönet az „Itt van az idõ” klipben szereplõ gyönyörû lányoknak is, akik nélkül az nem jöhetett volna létre!

 

D: Sok-sok ötlet van, kreativitásban nem szenvedünk hiányt, az biztos! Csak sikerüljön megvalósítani! :)

Melyik az a dal, vagy esetleg dalok, amiket nagyon szerettek élõben játszani?

 

A: A „Mint a jég” egy nagyon jó koncertnyitó dal! A „Szemtõl szemben”-t és a „Fekete mámor”-t a vadságuk miatt szeretjük, az elsõ albumról a „Bánj velem úgy”-ot amit mostanában reggae-is betéttel játszunk, de a „Vezess végig” –et sem hagynánk ki soha!

 

D: Nekem ilyen a „Kutyaként élsz” és a „Tegnapi bûnök” is, nagyon szeretem õket élõben és általában a hatásuk is látványos!

Tudtok annyit koncertezni, amennyit szeretnétek?

 

A: Ha csak rajtunk múlna, akkor sokkal többet és sokkal többfelé is játszanánk, de annak is örülünk, hogy ennyi helyen kíváncsiak ránk. Azért az jó érzés, hogy ahol egyszer már megfordultunk, oda máskor is visszahívják a zenekart és szívesen látnak bennünket!

 

D: Manapság azonban egyre nehezebb a koncertezés is, a válság elég komolyan érzõdik a szórakoztatóiparban. De azon vagyunk, hogy minél többet lehessünk színpadon, minél több helyen!

Vannak bejáratott/kedvenc helyeitek?

 

A: Tatabányán a Roxxy Music Café- t nagyon szeretjük és hálásak vagyunk a sok segítségért, amit tõlük kapunk! Nemesvámoson már sokszor megfordultunk a Defekt Vámosi Motoros Egyesület jóvoltából, akikben igazi barátokra is találtunk, nagyon szeretünk az ottani és környékbeli embereknek játszani és természetesen mulatni is velük! Királdon is már többször jártunk és mindig felejthetetlen bulival ajándékoznak meg az ott és a környéken élõ emberek, amiért nem lehetünk elég hálásak!

 

D: Az oroszlányi Gödör is elég komoly kutya-bázis, most májusban talán nyolc vagy kilencedik alkalommal játszunk ott és mindig fergeteges a közönség és a fogadtatás! Az „Itt van az idõ” klip zenekaros jeleneteit is a Gödör hátsó helyiségében forgattuk, szeretünk ott nyomulni!

Mi az a cél, amit kitûztetek magatoknak a bandával, és szeretnétek elérni?

 

A: Amiket eddig kitûztünk magunk elé azokat kb.  el is értük, ugyanis a realitás határain belül mozgunk, tudjuk hol vannak a határok. Lemez, klip, koncertek, jó bulik, még több koncert és lemez, nagyjából ezeket szeretnénk elérni.

Szerintetek elsõsorban kiknek szól a Dirty Dogs?

 

A: Szeretnénk azt gondolni, hogy nagyon sok mindenkinek. Ezek a szövegek ebben a zenei környezetben érdekes módon be szoktak jönni a keményebb zenéket kedvelõknek is és a rock n rollereknek is. Akik pedig olvasnak a sorok között, vagy csak átérzik a mondanivalót, mert azért nem csak buli az élet sajnos, azoktól kapjuk az igazán fontos visszajelzéseket.

Mely hazai/külföldi bandával turnéznátok közösen?

 

A: A  Motörhead-el szerintem szívesen mennénk bárhová, de ez csak álom! Itthoni bandák közül már régen tervezgetjük a Deep Inside-al való közös turnét, de még nem tudtuk összehozni eddig, csak egy pár közös koncert erejéig. A Tankcsapdával is nagyon boldogan mennénk, egyszer már sikerült játszani elõttük és nagyon jó fejek voltak!

 

D: Nem hagyhatom ki… Atesz leginkább a Zakk Wylde vezette Black Label Society-vel turnézna, csak biztos nem meri bevallani! :) Hívták is már többször, de jó fej és nem hagy itt minket! :)

Nem tudom, mennyire korai a kérdés: Mikor jön a harmadik „kutyaugatás”?

 

A: Egy- két dal ötlet, vázlat már van, Tomi is gyûjti a szavakat, de idén nem tervezzük a következõ ugatást. Viszont tervben van egy kicsit más jellegû dolog, és ha lesz egy kis idõnk, akkor neki is állunk a munkának, hogy õszre-télre el is készüljünk vele!

Atesz! Nekem szívügy, ezért kérlek nézd el nekem, hogy itt kérdezem meg: Lesz még valaha Cross Borns?

 

A: Soha nem mondtuk, hogy örökre vége, csak úgy éreztük, hogy most van itt az idõ egy hosszabb pihenõre. Mivel idén 15 éves a CB és 10 éves a Kalandozás Középföldén album, ezért lesz egy ingyenes koncert, december 28-án a tatabányai Roxxyban, ahol minden tag, aki zenélt a zenekarban és el tud jönni, szerephez jut. Sõt ott lesznek a gyerekeink, akik beszállnak egy pár dalra, lesznek vendégek, barátok, akiknek a zenekar nagyon sokat köszönhetett az évek alatt. Egy teljes estés programot tervezünk, mivel van anyag bõven így simán össze tudunk állítani egy háromórás mûsort is, csak bírjuk szusszal! Terv van még egy elfeledett videó megjelenésérõl, ami annak idején az „Ünnep” címet kapta, a néhai Közmûvelõdés Házában lett rögzítve és a teljes Kalandozás rajta van szimfonikus kísérettel. Bízunk benne, hogy sok régi és új barátnak tudunk ezzel is örömet szerezni!                                                                                                                    

És végezetül van néhány formakérdésünk, amire természetesen nem kötelezõ válaszolni!

1.: Nem érdekel, hogy kire, de Ti eljártok szavazni?

A: Igen.

2.: Meg tudtok élni a zenélésbõl?

A: Nem.

3. Amennyiben nem, akkor mivel foglalkoztok, amikor nem zenéltek?

A: David ügyintézõ egy Kft- nél, Tomi  és Szoszo fémmegmunkáló cégeknél lopja a napot, én pedig erõmûben vagyok elektrikus.

Kimaradt valami, amit hozzátennétek?

D: Szerintem korrekt kis interjú volt, köszönet érte!:)

Üzentek valamit az Olvasóinknak?

 

A: Nagyon szépen köszönjük az eddigi és remélhetõleg további figyelmeteket, támogatásotokat! Töltsétek a lemezeinket a honlapról, hallgassátok minél többet, kövessetek minket a Facebookon és reméljük még nagyon sokszor fogunk találkozni a koncerteken is!  Vaúúú!!!

Köszönöm az interjút!

 

Mi is köszönjük és további sok sikert kívánunk a munkádhoz!

 

Vaúúú!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ric$ - 2012-05-24

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!