De Facto: Nihil (2016)
(Zenekritika)

Valamikor 2008-ban beszélgettem Gyulával telefonon, szerintem legalább fél órán át csak a De Facto volt a téma, pedig akkor éppen teljesen más miatt hívtam fel. (Még ment a DVD kiadója.) Nem bírtam ki, hogy ne meséljem, mennyire megfogott a Karizma lemez. Ő meg cserébe elmesélte, hogy bizony hamarosan vége a zenekarnak. Nem tudom, hogy a pontos okai mik voltak, mert annyira elkeseredtem ettől, hogy ha vallatnának sem tudnám felidézni azokat. Utána jó ideig nem beszéltünk egymással, csak figyeltem Őt a tehetségkutatókban, az új kiadóját, az általa kiadott könyveket, stb. Amikor bő két éve újra beszéltünk mondta, hogy De Facto talán lesz újra valamikor. TALÁN. Aztán szépen lassan megjött az elhatározás, és újraindult a banda. Nem voltam benne biztos, hogy 2016 alkalmasabb időpont a zenekar számára, mint 2007 volt, abban viszont igen, hogy amivel előrukkolnak, az jó lesz. Vagy inkább reménykedtem csak?

A hazai dark színtérben az a legjobb, hogy a kultikus bandákon felül (F.O. System, Mask, stb.) volt jó néhány olyan zenekar, akikre érdemes volt odafigyelni az ezredforduló környékén. A De Facto mellett ott volt az Árnyak, később az October, a Garden Of Eden, vagy a Holt Költők Társasága. Volt kínálat rendesen, és a mai napig szívesen hallgatom ezeket a bandákat, de valamiért mindig is a De Facto állt hozzám legközelebb. Amikor tavaly Gyula mondta, hogy bizony újra próbál a zenekar, írják az új lemezt, egyfajta jóleső borzongás futott végig rajtam, hiszen a Karizma sokat tett hozzá az elmúlt években mind a boldog, mind a szomorú pillanataimhoz. Kicsit egyértelmű volt, hogy most valami mást fog csinálni a banda, az előzetesek is rendre más és más jellegű dalok voltak. Nagyon vártam a megjelenést, hiszen egyben kell meghallgatni egy lemezt ahhoz, hogy reális összképet kapjunk.

Mivel Gyula szembetűnően is megváltozott, és a beszélgetéseink alatt nyilvánvaló lett, hogy a világot is másképp látja, biztos voltam benne, hogy nem egy retro-múltidéző lemezt kapunk, hanem a jelenlegi érzések lenyomatát. Mindig is ott volt a De Facto-ban a búskomor feeling mellett a pozitív kicsengés, ami a Nihil esetében sokkal árnyaltabban van jelen, mégis azt gondolom, hogy sokkal felszabadultabb, mint a korábbi lemezek voltak. Leginkább azt érzem rajta, hogy itt bizony elmaradt a megfelelési kényszer, helyette inkább dominált az önmegvalósítás. Most sokkal inkább tetten érhetőek a hatások (The Mission, The Sisters Of Mercy, itt-ott némi Marillion, U2, de talán még egy-egy leheletnyi Depeche Mode is akad.), még sincs olyan érzésem, hogy jó-jó, de már hallottam ilyet máshol. Engem abszolút elvittek a dalok magukkal. Nem is kezdem el őket egyesével kielemezgetni, mert bár akadnak kiemelkedő pillanatok, egységes, egész a lemez. Az első néhány hallgatásnál kicsit furcsa volt, hogy Gyula teljesen másképp énekel (sokkal komplexebbek a témái, színesebb az ének, egészen mások a harmóniák), a billentyű kevésbé domináns, jobban harapnak a gitárok, minden letisztultabb és mégis dögösebb. (Egyedül a dobsound-al nem vagyok elégedett. Bár valószínűleg csak a Karizma roppant karizmatikus hangzása miatt. Igen, tudom, ez borzalmas volt... Hehe.) Viszont amikor megszokta a fülem ezeket a változásokat, akkor a Nihil elkezdett benne maradni a fejemben. Sokszor vettem észre, hogy kikapcsolás után is visszakúsznak dalok, dalrészletek. Először csak a (számomra) csúcspont, az Ébredj!, majd lassan egyre több dal.

Azon túl, hogy 9 év után új De Facto lemez jelent meg végre, volt egy dolog, ami fokozta a várakozást számomra. Ez nem más, mint a korong erős vizuális megjelenése. Nem csak a borítóra gondolok, hanem a komplett körítésre. A klipek, a promófotók, dalrészletek, minden úgy volt a felvezető reklámkampányban kialakítva, hogy bizony várjam a lemezt. Biztosan megkaphattam volna előre, ha akarom, hogy a megjelenésre, vagy annak környékére időzíthessem ezt az írást, de azt szerettem volna, hogy teljesen legyen az élmény. Nem mp3, hanem a CD, booklettel együtt. Akárcsak a Karizma esetében, úgy most is alig vártam a megjelenés napját. Nem csalódtam. Ha lehet egy visszatérés ennyi év után méltó és minőségi, hát ez az. Megadva a módját, ahogy kell.

Az biztos, hogy a zenekartól jobb születésnapi ajándékot nem kaphattam volna, mint a májusi megjelenés. Hagytam négy hónapnyi időt, hogy megemésszem a lemezt és úgy írjak róla, hogy valamennyire objektív legyek. Így sem vagyok biztos benne, hogy sikerült, abban viszont igen, bármikor is vettem elő Nihilt, mindig ugyanazt mondta nekem: Ez a lemez is kedvenc lett. Őszintén remélem, hogy ezúttal kicsit jobb idők köszöntenek a bandára és nem csak pillanatnyi fellángolás lesz a reunion. Kellenek Ők a színtérre. Hiszem, hogy nem csak nekem. Köszönöm, hogy van a De Facto. A Nihilt pedig pláne. Várom a folytatást!

Csúcspont(ok): Ébredj!, Fekete szív, Nihil, Fullánk, Sámán ének
Mélypont(ok): Nincsenek.

10/10. A hibái ellenére is. 9 pontot akartam adni, de tudom, hogy a publikálás pillanatában már bánnám is. Ismerem magam ennyire.

Ric$ - 2016-09-01

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!