Csak én látom...
(Gondolatébr.)

Hallom, ahogy kora reggel tűsarkúd kopog a folyosó járólapján. Sietős kopogtatás nagy visszhanggal.
Hallom, ahogy rohamos mozdulattal, a liftem hívógombján ütöd az őrületes tempót.

Meglátlak, mikor a tolóajtó kinyitódik azzal az unalmas, mindennapi zeneiséggel, amit mindketten ununk már.
Látom résnyire nyitott ajkaid, ahogy tüdődnek harapod a levegőt.
Hallom, ahogy korgó gyomorra mormolod a főnöködnek beígért beszámolód, miközben a kávé ízétől még ragad a szemed.
Némán remegek meg, ahogy hirtelen belém nézel, és magadat látod.
Látom a szemedben a hétköznapi félelmet a futószalagon közlekedő hetektől.
Látom az elvárásoktól ráhúzódó szürke hályogot a szemeiden, miktől csak kifele nézhetsz.
Csak én látom a remegő mozdulatod, ahogy egy utolsót igazítasz a szemfestékeden, hogy a szürke hályogod teremtőinek tökéletes legyél.
Csak én látom a reményt kereső sóhajod a földszinten, miután az unalmas zeneiség nyugtázza: megérkeztünk, az ajtó nyitva.
Csak én látom azt a kecses, nőies sóhajod, mielőtt hozzád oly méltatlanul kilövelnél a liftemből, akár egy parfüm illatú ágyúgolyó. Csak én látom, mennyire sietsz sietni reggelente.

Csak én látom.

Mert én vagyok a tükör a liftben

Atilla - 2013-04-30

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!