Black Stone Cherry: Family Tree (2018) - Ric$ and Green blogja -













Black Stone Cherry: Family Tree (2018)
(Zenekritika)

Kentucky fenegyerekei nem igazán ülnek a babérjaikon. Ez már a harmadik anyaguk, ami a Mascot-nál jön ki és talán a leginkább felszabadult a három közül. Amikor megláttam a borítót, már pontosan tudtam, hogy ez a lemez abszolút nekem szól majd.

Chris Robertson azon kevés frontemberek egyike, aki bizony jó eséllyel jár azon az úton, hogy egykoron a kedvenceivel emlegessék egy lapon. A Family Tree promóciós interjúit olvasgatva csak egyre szimpatikusabb lett az ember, amikor például arról mesélt, miért is énekel a fia is a lemezen és hogy számára ez mennyire hatalmas dolog és ha ennél feljebb nem lenne a BSC karrierjében, Ő már akkor is bőven elégedett lenne, még jobban megkedveltem. Ezek az apró részletek azok, amik adnak egy kis extra löketet a dalszövegeinek is, hiszen mind-mind beleszivárog és úgy válik egyfajta bölcsességgé, hogy nem lesz tudálékos vagy giccsesen mosolygásra késztető.

A Családfa valahol a zenekar eddigi lemezeinek esszenciája, ugyanakkor mégis valami egészen más, hiszen ennyire egyértelműen talán még sosem volt tetten érhető bennük a Lynyrd Skynyrd, a Blackfoot vagy mondjuk a Rossington-Collins Band hatása. Bár egyértelműen southern rock a végeredmény, azért a BSC-re jellemző post-grunge ízek sem vesztek ki, csak lényegesen kevésbé érhetőek tetten, már csak amolyan fűszer jelleggel érezhetőek itt-ott. 
Az unalomig koptatott klisé, miszerint a hangzás tökéletes, most is idekívánkozik, mert bár vannak dolgok, amiket el tudnék képzelni máshogy (pl. pergősound), sokadik hallgatásra azt kell mondjam, a Family Tree vastagon az eddigi legjobban megszólaló BSC-lemez. Egyszerűen olyan nyers és életteli az egész megszólalás, hogy már-már koncert hatású, plusz pont jár azért is, mert hallhatóan nem akarták túlpolírozni az anyagot. Amikor az első sajtóhírek napvilágot láttak a korongról és megláttam a borítót, szabályosan kirázott a hideg. Egyszerűen csodaszép az a kép, és egyébként az egész artwork is, maximálisan idomul a dalok szellemiségéhez. Ezt leginkább azért tartom fontosnak megjegyezni, mert szerintem a BSC borítók tekintetében sosem volt igazán erős, leszámítva talán a Kentucky egyszerűségét. A többiről inkább diplomatikusan hallgassunk.

Ha a dalokat nézzük, eljutottunk oda, ahová azt hittem, hogy a Black Stone Cherry sosem fog: nincs hiba a lemezen. Ha kicsit túl akarom lelkesedni a dolgot, akkor azt mondom: ez akár az új Lynyrd Skynyrd is lehetne, hiszen rengeteg dal olyan, mint amit akár a Nagy Öregek is csinálnának manapság. Túlzásnak gondolod? Akkor most idézd fel magadban, hogy a God & Guns milyen dalokkal volt tele, majd hallgasd meg a Burnin-t, a Family Tree-t, vagy a honky-tonk-os zongorákkal megtámogatott New Kinda Feelin-t, vagy a csodálatos My Last Breath-t. Teljesen egyértelműen kiütközik a tavalyi EP, vagyis a blues a dalokon, ami határozottan jót tesz az összképnek, annak ellenére is, hogy ez az egyre porosodó retrock hullám kezd komolyan az agyamra menni. Valahogy itt mégis más az egész. A miértre talán az a legjobb válasz, hogy annyira érezhető benne a zsigeri őszinteség, a felvett pózok hiánya, az, hogy ezek a srácok tényleg így éreznek, élnek, gondolkodnak, hogy egyszerűen érezzük: ez az, amit játszaniuk kell. Vannak még itt olyan slágerek, mint a Southern Fried Friday Night, a James Brown, vagy a Dancin In The Rain, amik bőven felvillantják az úgymond megszokott BSC vonalat is, de már ebben a lelazult köntösben, egy óriási adag nyárral nyakon öntve. Minden dalt ki tudnék emelni valamiért, de mégis úgy érzem, nincs rá szükség. Ebben a 13 dalban minden benne van, ami egy tökéletes southern rock lemezhez szükséges.

Hihetetlen sokat tudnék írni erről a lemezről. Annyi, de annyi gondolatot tesz a fejembe, hogy tele tudnám írni vele az oldalt kb. Amekkora csalódás volt, hogy a Lynyrd Skynyrd szögre akasztja a hangszereket, akkor reménységgel tölt most el ez az album. Ahogy a tavaly előtt a Kid Rock: First Kiss, úgy most a Family Tree lesz a nyár soundtrackje. Faltól falig hibátlan lemez.
 
10/10. Remélem megmarad ez a lendület jó sokáig a zenekarban!

Azt pedig semmiképpen se feledjük, hogy ennél már csak élőben erősebb a zenekar! Ki lesz ott a Barba Negra Trackben szombaton? Részletek itt:
 
 
Ric$ - 2018-06-11

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!