Bíró Szabolcs: Elveszett Csillagok (Főnix Könyvműhely, 2017)
(Könyvkritika)


Végre itt a nyár, ráadásul nem csak naptárilag, így ilyenkor előszeretettel állok át a jobbnál jobb ifjúsági regényekre, néha még tinikorunk kötelezőit is elő-előszedve. Szintén a Főnix Könyvműhely gondozásában kiadott Howard Matheu-sorozatnál már pedzegettem, hogy egy-két modernizált hangvételű ifjúsági regény idehaza eléggé meglepett, sőt, sok darab jobb is a  külföldi bestsellereknél. Aztán megjelent az Elveszett Csillagok, ami már a felütésével nagyon megfogott.

A történet szerint Zalán Peti egy majdnem 13 éves kis srác, aki nem túl jó körülmények között él Édesanyjával a Felvidéken és egy igazi nyári kalandról álmodik évek óta. Aztán egy nap jön a lehetőség, hogy egy egész nyarat Egerben töltsön. El sem akarja hinni, hogy ez vele történik, azt meg pláne, amikor hall egy helyi pletykát, miszerint létezik egy publikálatlan Gárdonyi-kézirat, az Egri Csillagok egyfajta alternatív változatával. Ekkor Ő és Tünde, akivel Egerben ismerkedett meg és megdobbantotta ifjú szívét, különös nyomozásba kezd a rejtélyes iromány után...
 
Nos, ha valaki elolvassa a sztori általam zanzásított leírását, joggal merül fel a kérdés: Ez most mi is lesz? Ifjúsági Da Vinci-kód? Ifjú Indiana Jones in Hungary? Klasszikus hazai ifjúsági regények felturbózása? Egy kicsit mindegyik és egy kicsit egyik sem. Az Elveszett Csillagok ugyanis egy olyan ifjúsági regény, amilyennek szerintem lennie kell 2019-ben egy ilyen kötetnek. (Akkor is, ha már 2 éves, hahaha.) Van itt ugyanis minden, amitől jó egy ilyen regény: Kaland, rejtély, romantika, felfedezés, jó karakterek és olyan fordulatok, amiket nem tudunk már a harmadik oldalon! Volt bennem egyfajta szkepticizmus, amikor nekiálltam a könyvnek, de szerencsére nagyon gyorsan feledtette velem ezeket Bíró Szabi!
Szabolcs kapcsán nagyon fontos megjegyezni, hogy minden túlzás nélkül nagyon jó író! Az Anjouk-sorozat, Bán Mór Hunyadi-sorozata mellett, az elmúlt évek egyik legjobb dolga, ami a hazai regénypiaccal történik. Az Anjouk-ban megismert stílus itt is jelen van, amit főleg a történetvezetésen és a kidolgozott karaktereken éreztem elsősorban, hiszen a nyelvezet olyan, amilyennek manapság lennie kell egy ifjúsági regénynek. Ám azt mindenképpen kiemelem, hogy nincsen telerakva olyan erőltetetten jópofa, szupertrendi katyvaszokkal a könyv, ami mindenképpen cikinek hatna egy felnőtt szájából, és a gyerekek szerintem sem lenne jópofa. Viszont egyáltalán nem fogjuk avíttasnak érezni, ez nagyon kijön a párbeszédeknél, amelyek olyan természetesnek hatnak néhol, mintha valaki titokban felvette volna diktafonnal az események közepette. A romantikus szál(ak) pontosan annyira ábrándosan és akkora hangsúllyal vannak jelen, hogy egy fiatalnak az még ne legyen fujj, vagy ahogy a nagyobbik fiam mondja: blöeee. Igazi kamaszszerelem, amitől bizony mi magunk is mosolygunk és talán eszünkbe jut, amikor mi voltunk ebben a cipőben. És bizony pontosan ez a regény legfőbb erénye amellett, hogy abszolút modern köntösben íródott, mégis a klasszikus Fekete István/Nógrádi/Czakó és társai által írt alapvetések szintjét hozza, olyan az egész, mintha az egyik extra-kalandos nyarunkat olvasnánk. Egy hosszú, izgalmas vakáció, kalandok, a felfedezés öröme... Szinte végig mosolyogva olvastam a regényt, és azon gondolkodtam, hogy ha Gárdonyi még élne, minden bizonnyal elégedetten bólintana és veregetné meg Bíró úr vállát, hogy ez az fiam, valahogy így kell ezt csinálni!
 
Az Elveszett Csillagokat háromféle embernek ajánlanám: Elsősorban a fiatalnak, aki imád olvasni. Másodsorban a fiatalnak, aki EDDIG nem szeretett olvasni. Harmadsorban pedig olyan romantikus ideákat kergető, gyermeklelkű felnőtteknek, mint én is. Garantálom, hogy nem egyszer fogjátok elolvasni, és azt is, hogy sokadik alkalommal is izgalmas lesz. Már csak azt kellene, hogy Szabi két Anjouk regény között írjon egy-egy Zalán Peti regényt, ugyanis jó kis ifjúsági kalandregény-sorozat lehet még ebből...

10/10 Hatalmas élmény!
 
Köszönet a könyvért a Főnix Könyvműhelynek!
https://www.facebook.com/fonixkonyvmuhely/ 
Ric$ - 2019-06-07

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!