Beatrice, Sex Action, Black Jack (2016.04.02. Barba Negra Music Club)
(Életképek)

Amikor megláttam ennek a bulinak a hírét elég rendesen megörültem. Két hatalmas (gyerekkori) kedvenc, és egy roppant ígéretes új banda, szinte ingyen? Több, mint remek választás szombat estére szerintem. Kocsiba pattantunk, és go a fővárosba, és irány a kalózos klub, azt úgyis szeretjük.

A Black Jack zenekart ugyanúgy a Barbában láttam először, még 2014-ban, Szasza és Hangya születésnapi buliján. Nos, akkor, finoman szólva, nem győztek meg a srácok, de olyannyira nem, hogy tiltólistára tettem a fejemben a csapatot. Aztán tavaly elcsíptem Őket Esztergomban, a Sportalsóban, és mintha nem is ugyanaz a brigád lett volna, nagyon meggyőzőt nyomtak. Az ősszel megjelent Múlik albumot már szabályosan vártam, és szerencsére hat remek saját dalt hallottam rajta. Ezen az estén viszont még a korábbi tapasztalatok fényében is egy erős előadást láttam, szerencsére inkább a saját dalokra helyezve a hangsúlyt. Attila egyre jobban énekel, egyre jobban belenő a Frontember szerepbe, a zenekar is szépen bemozogja a színpadot, a zene pedig visz magával, ahogy kell. Abszolút jó választás volt nyitónak, soha rosszabbat, én pedig ahol tudom, megnézem majd a csapatot!
Az ismét eredeti felállásban nyomuló Sex Action közel 20 éve a kedvenc hazai zenekarom, így elég nehéz elfogultság nélkül nyilatkozzak Róluk, mégis maradt némi hiányérzetem a második összeborulás első bulija, a Rockpart fesztes fellépés után. Igazából még a tavalyi 25 éves jubileumot is kicsit erőtlennek éreztem, és a roppant jól sikerült Olaj a tűzre lemez mellőzöttségét is kicsit zokon vettem, ha lehet ilyet mondani. Mégis úgy éreztem, hogy jó lesz ez a buli. Amikor a banda berobbant a Zuhansz velem című örökzölddel, azt hittem leesik az állam. Iszonyat feeling és húzás volt a csapatban, talán a 2004-es Wigwamos buli húzott ekkorát utoljára nekem. Kíváncsi voltam, hogy ez a lendület kitart-e végig, de a bő 70 perces játékidő egésze alatt azt éreztem, hogy ez most tényleg örömzene, tényleg őszinte és az a Sex Action, akiért hajlandó vagyok (és voltam régen is) akár az ország másik felére is elutazni.

A setlist is kellően okosan volt szerkesztve, hiszen nyilván elsősorban a klasszikus első lemez kapott kiemelt szerepet, de minden lemez előkerült. Bizony, még az Olaj a tűzre is. Amikor belecsaptak az Élet csak játék című dalba, azt hittem rosszul hallok, vagy képzelődöm. (Nem kérem, hogy jelenjen meg Szasza hangjával is ez a lemez, de a koncerten lehetne nyomni róla még a Pörög kocka című dalt legalább.) Ezen felül persze nem ért túl nagy meglepetés, és ahogy körbe pillantottam, mások arcán is az elégedettséget láttam mindvégig, szóval nem csak engem ragadott magával a koncert. Amondó vagyok, hogy ha ez a lendület megmarad, akkor van még néhány jó éve a bandának, és a pár év múlva esedékes 30 éves jubileumig még akár egy új lemez is elkészülhetne, ha a Srácok is így gondolják.

Aztán jött a Rice-Rice-Beatrice! Meglepően az Üzenetek 1 volt az indítónóta, nem a Jerikó, és ez kellően meg is lepett, és egyben konstatáltam is, bár Feró elmúlt 70 éves, bizony még mindig kellően őrült ahhoz, hogy a zenekar élén legyen, amíg csak bírja. A koncert első egy órájába szerintem nem is igazán lehetett belekötni, ugyanis az előzetes ígéretekhez híven bizony erősen retro volt a műsor, talán csak két 92 utáni dal hangzott el addig. (Jampi rock és Ronda lány). A közelmúltban elhunyt Lugosi Lászlóra emlékező Meditáció mint szinte mindig, most is könnyeket csalt a szemembe. Az egyik csúcspontja volt az estének.

Sokan kételkedtek benne, hogy mennyire sikerül majd retro feelinget varázsolnia a Ricének, hiszen ez a Rice már nem az a Rice, és jöttek az egyéb kifogások. Amikor egy cimborámnak, aki folyamatosan fanyalgott, felvetettem, hogy Laczik Fecó bizony már 20 éve ott van Feró mellett, és egymaga több időt töltött a bandában, mint az összes elődje együtt, akkor csak ment a fejrázás. Viszont a bandát elnézve sok minden fel lehetne hozni, de panaszra semmi oka nem lehetett senkinek. Fecó úgy tépte a bőgő húrjait, ahogy szokta, remek formában volt, és szokás szerint fülig vigyorral játszott. Feró fia, Hunor nem csak jól dobol, de élvezet nézni Őt, miközben üti a cájgot, iszonyat húzás van a játékában. Magasvári Viktor gitározására is csak annyi panasz lehet, amennyi nő van jelenleg a Ricében, Tari Botondot az elején kicsit nehezen szoktam meg ugyan, mégis azt mondom, hogy nagyon is kell Ő a zenekarba, a hangzásnak kellően jót tesz.
A koncert utolsó fél órájában viszont jöttek azok az elemek, amikkel sajnos nem tudtam mit kezdeni, és szerintem egy ilyen, önálló (értsd: nem ingyenes, nem fesztivál, hanem kimondott Beatrice) koncerten semmi szükség nincs rájuk: Bikini, Republic (!), és egyéb feldolgozások, rap és a többi bohóckodás, slágercsomag, stb. Ezek helyett inkább elő kellene venni pár ritkább dalt. (Például a XX. század elmaradt dalainak tudtam volna örülni.) A hiba azonban lehet, hogy bennem van, mert a közönség nagy része természetesen ezekre a dalokra is megőrült, és üvöltötték őket, igazi házibuli hangulat uralkodott.

Leszámítva, hogy a Rice végén nekem nem tetszik annyira ez a slágerblokk, ez egy tökéletes este volt. Újra megértettem, miért jelentette nekem ez a két banda tinédzser koromban a lázadást, a szabadságot és hogy miért tudok rajongani értük még most is. Ha őszinte akarok lenni, azt sem bánnám, ha ebből esetleg rendszer lenne, hogy évente egyszer együtt játszanak a Fővárosban. Rám biztosan számíthatnak!

Ric$ - 2016-05-02

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!