Az vagy Aki lennnél?
(Életképek)

Sok idő telt el, hogy nem néztem fel az oldalra...ennek több oka is volt. Az életem rohamosan változott, hol mélypontok gödrében, hol magaslati pályákon szálltam. Túlzás nélkül mondhatom, hogy megjártam a Poklot, majd most eljutottam oda, ahová mindenki szeretne. Boldog vagyok és kiegyensúlyozott.
 A Pokolban eltölött időm alatt volt szerencsém sok mindent érezni: Kínt, Boldogtalanságot, Gyötrelmet, - amelyben hol én voltam gyötrelmeim okozója, hol hagytam, hagy gyötörjenek-. Ami mégis a legjobban  fájt, szinte szét tépett legbelül, az a tipródás volt,hogyan változtassak az Életemen úgy, hogy azzal senkit ne  bántsak.
 Hónapokig ültem a Poklomban. Egyetlenegy tápláléka volt a Lelkemnek és az Elmémnek, amit az elmúlt egy évben Yoogi Barátnőmtől tanultam.
 Aki igazán szeret, szeretni fog a változásaimmal együtt is. Figyeljek befelé. Figyeljek magamra. Hallani fogom azt a belső hangot, Önmagam hangját és csak figyeljek rá.
 

 Mire felidéztem magamban a tanácsait, szinte semmim és senkim nem maradt. Porig zúztam magam körül mindent, ellöktem magamtól mindenkit és a szeretteim kétségbeesésén kívül mást nem hagytam magam mögött.
 Jó pár hét kellett ahhoz, hogy rájöjjek, valójában nem vesztettem el őket, csak várnak. Várják, hogy visszataláljak önmagamhoz. Próbáltak volna segíteni, de nem engedtem, hát nem tudtak mást tenni, mint csendben szeretni tovább és kivárni, amíg rátalálok önmagamra és jelentkezem.
 A Család és a Barátok Biztonsága nem volt kérdés és bár szégyelltem magam a történtek miatt, csak simit és mosolyt kaptam. Megbocsájtottak.
 A legnagyobb kihívás mégis a Szerelmem volt. Féltem, nincs visszaút, sosem akar majd látni.
Legnagyobb megdöbbenésemre a harag, vagy neheztelés szikráját sem láttam a tekintetében -ettől persze csak még nyomorúltabbul éreztem magam-. Hogy szerethet ember ennyire valakit, ahogyan Ő szeret engem? Olyan sokszor kérdezem meg magamtól a mai napig. Vajon én is képes lettem volna megbocsájtani? S míg magamat kérdezgetem, Ő emberfeletti rajongással imád, csodál és szeret.

A legszörnyűbb, legsötétebb időken is látott engem, amikor talán még én magam sem tudtam... ott vagyok -e még valahol legbelül?

 Tehát röviden leírtam, hogy hogyan is jutottam el a mai napig, amiért úgy gondoltam, ismét egy beszélgetésre invitállak benneteket.
 A minap strandon voltunk Yoogival és egy kedves ismerősünk azt kérdezte tőlem, hogyan csinálom, hogy mindig olyan megfontolt és kiegyensúlyozott vagyok?
 Na most aki ismer, az pontosan tudja, hogy ha a dühömről és a számról van szó, minden vagyok csak éppen megfontolt nem. A kettő egy mondatban pedig, kész Waterloo.
 A kérdését azzal folytatta, hogy amikor valaki feldühít, tudom azt kontrollálni, hogy ne máson töltsem ki?

 Elgondolkodtam a kérdésén. Amikor valaki felboszant minket, két lehetőség van. Vagy vitába szállok -főleg ha igazam van-, vagy elfolytom magamban és odébb állok.
 Az elfolytást azért nem tartom helyesnek, mert a kimondatlan szavaknak legalább akkora erejük van, mint azoknak, amiket elkiabálunk. Csúnya tüskéket hagynak a lelkünkben és nem mellékes módon a gyomorfekély sem buli, pláne más hülyesége miatt.
 Ha felveszem a problémát, ami valójában nem is az enyém, hanem azé, aki vitatkozni próbál velem, a kommunikáció szempontjából jó, de az energiáinkat így is elszívják.
 Ha igazságtalanság ér, azért én is harcba szállok a végsőkig, de arra mindig figyelek, hogy próbáljak olyan embereket nem megbántani, akik nem tehetnek róla.
 Yooginak hála lecsökkentettem a legminimálisabbra azokat az impulzusokat, amiket beengedek az életembe.
 A válaszom tehát annyi volt, hogy cseppet sem vagyok higgadt személyiség és bizony én is van, hogy megbántom a számomra fontos embereket. Noha nem akarattal teszem, csak a vita hevében az igazam bebizonyítására nem kimondottan szalonképes szavakat használok, nem derogál bocsánatot kérni.

 A lényeg: Nem az a baj, ha hibázol, ha rontasz. Hanem az, ha semmit sem teszel, mert akkor máris vesztettél.

 Még mindig van sok hibám, sok megoldásra váró titok és kétség a lelkemben. De már tudom: Ha beismerem magamnak és felismerem őket, azzal nem gyenge leszek, hanem a legerősebb lény a Világon.

 Ismertem egyszer régen valakit, aki számtalan esélyt kapott arra, hogy megpróbáljon szembenézni önmagával, de  a gőg és a nagyképűság magaalátemette. Mára csak pozitív példaként emlegetem.
 Ne azt nézd mid nincs, hanem hogy milyen gazdag vagy.
 Van hol enned, van kivel. Van hol elaludj, s van, aki hozzád bújik fáradtan. Szeretnek. A Család a legszebb szó a Világon és nekünk van. Mi kellhet még?

 Aki fél önmagával számot vetni, az gyáva ember. Nem másokat támadni, magába keresni a hibát.
 
A felületes ember Örökre a Lélek Szegénye marad.

 

 


 
 
 

Bridge - 2013-08-10

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!