Az első kritérium, hogy érdekeljen a zenekar... - Dudich Ákos interjú 2020.06.29.
(Interjú)

Vannak figurák a hazai (zenei) újságírásban, akik valami oknál fogva megkerülhetetlen dolgot csináltak, esetleg csinálnak is a mai napig. Számomra az egyik ilyen arc mindenképpen Dudich Ákos, aki egyfajta living the dream hozzáállással hozott tető alá egészen hihetetlen projekteket. Meséljen inkább erről ő maga, ti pedig olvassátok és érezzétek az energiát, hogy lehet ám máshogy is csinálni, élni.

- Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy már azelőtt is egyedit alkottál, mielőtt belekezdtél volna a közösségi finanszírozásos könyvfordítás- és könyvkiadásba. Mielőtt ebbe belevágnánk, elmesélnéd nekünk, hogy született meg a VHK-könyv?
- Wow, hát ez sem ma volt. Akkoriban aktív zenei újságíróként működtem és előszeretettel írtam recenziót zenei témájú könyvekről. A Silenos kiadó főnöke, Horváth Kornél, aki hajdan számos zenei biográfiát adott ki, jól viselte a kritikát és végül összebarátkoztunk. Először csak fordítottam neki, lásd a Rage Against The Machine- vagy a Queens of the Stone Age-könyvet, aztán egy nap azzal hívott fel, hogy szerintem melyik magyar együttesről lenne érdemes könyvet írni. Egyből rávágtam, hogy a Vágtázó Halottkémek, hiszen már 35 éves volt ez az egészen egyedülálló zenekar, rajtuk nőttem fel, ráadásul még apropója is volt, mert éppen akkor álltak újra össze. Erre Kornél nekem szegezte a kérdést, hogy megírnám-e a történetüket. Köpni-nyelni nem tudtam, de csábító volt a gondolat, úgyhogy gondolkodási időt kértem. Végül arra jutottam, hogy ha valamit meg tudok írni szívvel-lélekkel, akkor az a VHK-könyv, így aztán rábólintottam a feladatra, azzal a feltétellel, hogy a halottkémek is segítenek a munkában. Addigra már baráti kapcsolatot ápoltam velük, úgyhogy ráálltak a dologra és kezdetét vette a maratoni interjúzás… Teljesen beszippantott a munka, háromnegyed évig csak ezzel foglalkoztam. Aztán még négy másik könyv követte, nagyjából kétévente egy.
- Négy éve aztán belefogtál az első közösségi finanszírozás keretében megjelenő kötetbe, ami Rex Brown könyve volt. Mesélnél erről a projektről? Miért ez?
- Szakmai ártalom, hogy angolul is falom a zenei biográfiákat, általában Amazonon rendelem őket, vagy ajándékba kapom őket. Rex Brown könyve teljesen magával ragadott. Házalni kezdtem vele, mert szívesen lefordítottam volna, de egy kiadó sem akarta vállalni a kockázatot, mondván, hogy a Pantera rétegzene. Már pedig ezt mindenképpen ki akartam hozni, de hogyan, ha az ember mögött nem áll kiadó, illetve nem áll rendelkezésére a szükséges tőke, hiszen csak a jogok és a nyomda egymillió forint körül van? És ekkor jutott eszembe a közösségi finanszírozás, ami ez esetben előrendelést jelentett, csak valahogy meg kellett szólítani a rajongókat, eljutni a célközönségig és meggyőzni őket, hogy támogassák a projektet. Ráadásul közben sikerült kapcsolatba lépnem Rexszel is, akinek nagyon tetszett ez a fajta csináld-magad megközelítés, egy időre a Facebook-csoportunkba is belépett.

- Ugyan újságíróként és fordítóként is komoly múlttal rendelkeztél, ennél a projektnél még volt egy társad is, a többek között a FreshFabrikból és a NeckSprainből ismert Pityesz. Miért pont Őt rángattad ebbe bele?
- Pityesz – amellett, hogy zseniális énekes – hatalmas Pantera-rajongó, akit mindenki ismer és tisztel a magyar metal-szcénában. Elhívtam sörözni és megkértem, hogy segítsen felhajtani a támogatókat. Sokat lendített az ügyön, hogy teljes mellszélességgel kiállt a projekt mellett és főleg ő kommunikált az emberekkel, miközben én fordítottam. Aztán még Max Cavalera önéletrajzának az előkészítésében is részt vett.
- Azok kedvéért, akik nem jártasak a könyvkiadásban, mesélnél egy kicsit erről a folyamatról? Hogy zajlik a kutatómunka, az előkészítés, milyen fázisok vannak?
- Szerintem érdemes nem csak és kizárólag recenziókra hagyatkozni. Én minden könyvet elolvasok, hogy el tudjam dönteni, tényleg érdemes-e kiadni. Egyébként szerintem kevés a jó zenei biográfia, sok csalódásba fut bele az ember, amikor vagy a főhős nem vette komolyan a munkát, vagy a társszerző nem állt a helyzet magaslatán. Aztán fel kell venni a kapcsolatot a kiadóval vagy az ügynökséggel, akik a fordítói jogok felett rendelkeznek. Ezzel egy időben, általában a szerzővel is próbálok kapcsolatba lépni. Ugyancsak ezzel egy időben megkezdem a fordítást és elindítom a közösségi finanszírozást egy kapcsolódó Facebook-csoporttal egyetemben, amit szintén gondozni kell, nehogy érdektelenségbe merüljön a kezdeményezés. Szóval elég sok mindent csinálok párhuzamosan, az előrendelők nyilvántartását is magam végzem, ahogy a projekt végén a borítékolást és postázást is. (nevet) A fordítás és a nyomda között természetesen azért mások is bekapcsolódnak a munkába, főleg a vége felé, lásd a szerkesztő, a tördelő és a korrektor, akik mind garanciát jelentenek a végeredmény minőségére.
- Azért túlzás lenne azt állítani, hogy itthon komoly kultúrája lenne ennek a megjelenési formának? Számba vetted a buktatóit, illetve az esetleges negatív felhangokat? Volt olyan komment, esetleg megjegyzés akkoriban, ami különösen rosszul esett?
- Aránylag egyedi megjelenési forma, feltehetően főleg azért, mert az emberek bizalmatlanok. Nehezen utalnak el pénzt, valamiért, ami csak hónapok múlva készül el. Ezt a falat kellett áttörnöm, ez volt a legnehezebb. Egyetlen buktató van, ha nem jön össze elég előrendelő és nem tudom kifizetni a jogokat vagy a nyomdát. Ez esetben természetesen visszautalnám mindenkinek a pénzét, de szerencsére még nem kényszerültem félbehagyni egy projektet sem. Nem maradt meg egy rosszindulatú komment sem, de biztosan volt olyan, aki azt gondolta, majd elszaladok a pénzével… (nevet)
- Amennyire vissza tudok emlékezni, elég komolyan a projekt mellé álltak az ismertebb portálok, így egy elég tisztességes reklámkampánya lett a kötetnek. Végül még egy második nyomást is megélt a könyv, de az is elfogyott teljesen. Aztán jött a harmadik…
- Sokan keresték a könyvet, így aztán végül úgy döntöttem, hogy megkockáztatom a harmadik nyomást kis példányszámban, hátha nem marad a nyakamon. Pityesz ebben is segített, felelevenítettük a régi összefogást és úgy tűnik, bejött a húzás, a könyvek java már gazdára is lelt! Még van valamennyi, de az már el fog csorogni, úgyhogy azt hiszem, jól döntöttem: jutott mindenkinek, akinek még nem volt belőle és nem buktam bele. (mosolyog)

- A Pantera után több könyvet is megjelentettél így, illetve volt, amibe belevágtál a normál módon is. Mi alapján választod ki a következő áldozatot?
- Az első kritérium, hogy érdekeljen a zenekar. Nem fogok hónapokat tölteni egy olyan könyvvel, aminek a főszereplője hidegen hagy… A második, hogy jól legyen megírva a könyv, a harmadik pedig, hogy kijöjjön a matek.
- Melyik projektet volt a legkönnyebb és melyiket a legnehezebb tető alá hozni? Volt olyan is, amit nagyon szerettél volna megcsinálni, de a fránya matek miatt el kellett engedned?
- Johnny Ramone önéletrajza volt a legkönnyebb, mert akkor egy pillanatra jól állt a kiadóm. Ezért vettem a bátorságot, hogy azt az egyet ne közösségi finanszírozással hozzam ki, hanem úgymond normál módon. A legnehezebb Roger Miret könyve volt, mert kicsit döcögősen jött össze a kellő létszámú előrendelő, de végül még le is előzték Maynard magyar rajongóinak az összefogását. Eddig két könyvet kellett elengednem: a Beastie Boys és Tricky történetét. Mindkettő lenyűgöző, de annyira drágák a jogok, hogy eleve ellehetetleníti egy olyan kis piacon a kiadást, mint a magyar. A célközönség mérete is behatárolhatatlan, úgyhogy amúgy is lutri lett volna mindkettő. Az amerikaiak ezt nehezen értik meg, nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy a magyar töredéke az amerikai piacnak, tehát nem tudjuk kifizetni a szokásos árakat. Legalábbis én. Talán egy nagyobb kiadó megengedheti magának. Az én esetemben elég egyetlen egy rossz lépés és lehúzhatom a rolót. Jelen esetben örülök, ha nem rokkan bele a Konkrét Könyvek kiadó ebbe a bubópestisbe.
- És ha már matek: Melyik volt az a kötet, amitől sokkal többet, vagy éppen kevesebbet vártál volna? Voltak meglepetések?
- Adam Nergal Darski könyve meglepően jól fogy, miközben Al Jourgensen Ministry-könyve picit alulteljesít, amire persze számítottam, de azért fáj, mert a legjobb zenei önéletrajz, amit valaha olvastam.
- Legutóbb, a Roger Miret/Agnostic Front könyv kiadása előtt mintha picit megtört volna a lendület, egy csalódott hangvételű Facebook posztban jelezted, hogy talán az lesz az utolsó könyv, majd pár nappal később bejelentetted a Korn könyvet. Mi történt pontosan és mi sarkalt arra, hogy mégis legyen folytatás?
- A magyar hardcore-szcéna felébredt, én pedig vettem egy mély levegőt és túllendültem a mélyponton.
A Roger Miret könyvéhez tartozó Facebook-csoport:
https://www.facebook.com/groups/543355426411559/  

- Időközben pedig Oravecz Gergellyel közösen tető alá hoztál egy a Faith No More történetéről szóló képregényt is. Ennek ötlete honnan jött és milyen a fogadtatása?
- A képregény ötlete akkor fogant meg bennem, amikor 2015-ben a Faith No More tizenhét év után új albummal jelentkezett. Ez a Sol Invictus. Akár ez is elegendő apropó lehetett volna, hogy belevágjak a képregény megírásába, de a belső indíttatásom sokkal inkább az volt, hogy visszaadjak valamit a zenekarnak, cserébe azért az elképesztő hatásért, amit gyakorolt rám a kilencvenes években. Ráadásul számos olyan szituációból áll össze a karrierjük, amelyek képileg kiválóan interpretálhatóak voltak, vagyis egyből megjelentek a fejében, legyen szó verekedésről, mindenféle egyéb sztárok felbukkanásáról vagy olyan fantázialényekről, mint a sokfejű Patton-szörny. Az pedig, hogy Billy Gould, a basszusgitáros vette a fáradságot és átnézte az anyagunkat, hogy kiszűrje a városi legendákat és inkább igaz sztorik szerepeljenek benne, csak hab volt a tortán. A fogadtatást nehéz felmérni, mert az utóbbi másfél hónap nem volt éppen szokványosnak nevezhető. A járvány kinyírta a képregény-börzéket, meghiúsította a könyvbemutatókat és könyvesboltból sem maradt túl sok nyitva. Én mindent megteszek, hogy az emberekhez eljusson a képregény híre, de ez azért erősen nehezített pálya.
- Jelenleg a Korn-könyvön dolgozol, mesélnél róla pár szót?
- Bár Headnek három könyve is létezik, mivel ezek így eléggé szétdarabolják a sztorit, inkább a basszusgitáros, Fieldy önéletrajza mellett döntöttem, mert így egy kerek képet kaphatunk a Korn karrierjéről, annak minden buktatójával és szélsőségével. A Korn – függőség, hit, gyógyulás című mű gyönyörűen bemutatja, mekkora türhő is volt Fieldy, mennyire elszállt vele a ló a hirtelen nyakába szakadt hírnév és gazdagság hatására. Egy pillanatig sem szépíti a dolgokat, úgyhogy előre szólok, nehéz lesz vele azonosulni a könyv első felében. Aztán egy haláleset hatására megtért, és végül ember lett belőle. Tanulságos élettörténet. A magyar kiadás augusztusban gurul ki a nyomdából. Szokás szerint, ehhez a könyvhöz is létrehoztam egy facebook-csoportot, ahol megosztok részleteket, ahogy haladok a fordítással, illetve ebbe a könyvbe is bekerülnek azok nevei, akik előrendelik az oldalamon. Korn-rajongók! Még egy hónapotok van erre!
- Jövőbeli tervek?
- Érdekel a Bad Religion-könyv, de először elolvasnám. Ezen az ügyön már rajta vagyok, de még semmi sem dőlt el. A Faith No More-képregény pedig annyira bejött, hogy jövőre tervezek egy Beastie Boys-képregényt is, hasonló alapossággal és kreativitással elkészítve. A titkos tervem, innentől már nem az, hogy ezekből a zenei életrajzi képregényekből végül egy egész sorozat készüljön. (nevet)

Az Ákos-által írt vagy fordított köteteket itt tudjátok megrendelni (bár szinte mindent be hiperhivatkoztam a szövegbe):
https://dudichakos.com/termekkategoria/konyv/ 

Kövessétek Ákost a Facebook-on is:
https://www.facebook.com/pages/category/Writer/Dudich-%C3%81kos-Official-1330499430381840/ 

Ric$ - 2020-06-29

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!