Az első gyilkos
(Így írtok ti)

Testvérem az első testvér, birkát áldozott. Húsát ajándékba hozta a teremtőnek. Nálam egy véka búza volt, verejtékemmel öntözött.

Bemutattuk imádatunk zálogát az Atyának. Az ég megrepedt a szikes mező felett. Élő szellő ébredt, a Minden jelen volt.
Ábel öcsém véres kezét megrázta az Isten, de az én izzadságom kalászait undorral tolta félre.
Testvérem az első testvér, ölésért kegyeltje az Úrnak. Mi élt, annak vágta torkát, halált hozott csomagolva, és úgy látja az Isten, hogy ez jó.
Gabonám pedig a szánalom emblémája lenne? Az életem, miben családom csak a kalász és a mező semmit nem ér?
Fejem lehajtva a gyér gyepet nézem, látómezőm alja langyosan kezd opálosodni, szinte már meleg félhomály. Szemeimből valami simogató sós víz kezd cseppekben lefolyni arcomra, onnan pedig az agyagos földre koppan.
Gabonám a szívverésem, nem kell az Atyának.
A búzám magam vagyok, nem kell az atyának.
Nem kellek az Atyának.
Nem.
Torkomban a görcs szétrobban izmaimba. Azok megdagadnak, szívem kalapál. A földön egy maroknyi kő. Mire lélegeznék még egyet, már Ábel koponyájába vertem félig.
Testvérem az első testvér, most vérpatakkal az arcán esik össze.

Káin vagyok. A harmadik ember. Káin vagyok. Az első gyilkos.

II. Gyori Atilla - 2013-10-09

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!