Ayahuaska: Pentele Rapcore (2014)
(Zenekritika)

Az Ayahuaska derült égből villámcsapás volt nekem a 2014-es év végén. Longi cimborám ajánlotta Őket figyelmembe, mondván: "Te is csíped a rap-metalt Haver! Ettől eldobod az agyad!" Hát, gondoltam magamban, ez sok jót nem ígér. Ezt a műfajt magyarul szinte lehetetlen jól tolni, és azért, mert a Body Count nálam az alfa és omega, még nem biztos, hogy beüt, de győzködtek, hallgassak rá. Mit veszíthetek? 4 szám, legrosszabb esetben 20 perc szabadidőt.

Már a nyitó Pentele (ennek jelentése aki előtt nem ismeretes, keressen rá, érdekes sztori!) elég kellemes meglepetés volt, zúzda, remek szövegeléssel, pazarul kihasználva a két MC-s felállást, jókora ízelítőt kapva a Pentele-i életérzésből. A második, Telen című dal pedig egy méregerős riffel indít, amire hatalmasat karcol a vendég, Kressy. Van egy enyhe metalcore-os íz a zenében itt, ami erős rap-coreba fordul a refrénre. A Te vagy az című tétel talán a legkevésbé emészthető a négy track közül, nekem is igazán csak koncert után sikerült megbarátkoznom vele. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi teszi nehezebbé a dalt, talán a sok váltás, a tördeltség, vagy a szokásosnál sűrűbb szöveg. A korongot záró Apokalipszis, Joe közreműködésével minden szempontból a legjobb tétel a négy közül. Zeneileg, szövegileg, slágeresség tekintetében, mindenhogyan a legjobb nóta szerintem.
Nehéz bármihez is hasonlítani ezt a zenét, mert valahogy minden benne van, de mégsem mondanám klisésnek. Éppen annyira bejöhet a Body Count híveinek, mint mondjuk a Biohazard, Rage Against The Machine, vagy klasszikus hardcore fanoknak. A hangzás ugyan kicsit kásá néhol, illetve nem elég telt, már-már szikár itt-ott, viszont nem tudom, hogy ez mennyire koncepció, ezért bele nem kötnék. Szerintem lehetne kicsit letisztultabb ugyan, de ennyi baj legyen.Amit viszont nagyon fontos kiemelnem, azok a szövegek. Már csak azért is, mert ez a fajta rímvilág nem kifejezetten az én ízlésem, ugyanakkor most nagyon betalált nálam. A rengeteg negatív szókép használata, és a szövegek elsőre negatívnak ható tartalma egy olyan életbölcseletet sugall, ami ritka manapság ebben a műfajban. Már csak azért is, mert az említett negativizmus ellenére minden szöveg végcsengése pozitív, és mindenképpen előre mutató, a lehető legjobb értelemben. (Itt megintcsak az Apokalipszist tudom felhozni példának. Zseniális.)

Összességében azt mondom, hogy ez az EP a legjobb hazai "demo", vagy nem teljes értékű bemutatkozó anyag itthonról. Már most imádom, és remélem 2015-ben elkészülhet a nagylemez is. Addig is találkozzunk sokszor a koncerteken!

10/10! Vitán felül!

Rajong:
https://www.facebook.com/AyahuaskaRapCore

Letölt, hallgat:
http://www.wacuumairs.hu/waindex.php?show=memberdetail&mid=22&aid=45&artist=Ayahuaska%20-%20Pentele%20Rapcore

Ric$ - 2015-02-08

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!