Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel - 2019)
(Filmkritika)


Rendezte: Robert Rodriguez
Főszereplők: Rosa Salazar, Christoph Waltz, Jennifer Connelly
Sztori: Évszázadok múlva a jövőben, Iron City roncstelepén egy kiber-doktor, Ido, rábukkan a magára hagyott, eszméletlen kiborglányra, Alitára, és magával viszi klinikájára. Magához térve, Alita képtelen felidézni, kicsoda ő, és a világról sincsenek ismeretei; minden új élményt jelent számára. Próbál hozzászokni új életéhez és Iron City veszedelmekkel teli utcáihoz, miközben Ido óvná őt rejtélyes múltjától. A lány összebarátkozik a talpraesett Hugóval, aki viszont inkább segítene neki visszanyerni emlékezetét. A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, ám az Alita nyomában járó halálos erők hamarosan fenyegetést kezdenek jelenteni kapcsolatukra. Ekkor ébred rá a lány, hogy különleges harci képességekkel rendelkezik, amiket barátai és szerettei védelmezésére fordíthat. Elhatározza, hogy fényt derít származására; Alita olyan útra indul, ami során megmérkőzik e sötét, romlott világ igazságtalanságaival, és azt is felfedezi, hogy egyetlen fiatal nő is képes változtatni a világon, amiben él. (A port.hu-ról ollózva!)
Baszd meg a kegyelmedet! – Alita, a harc legbájosabb angyala - Kiss Ákos vendégcikke!
James Camerontól megszokhattuk, hogy nem szokta kis fákba vágni a fejszéjét. A monumentálisabbnál monumentálisabb projektek (Titanic, Avatar, stb.) mellett egy közel két évtizedes álom volt a japán manga képregény, az Alita megfilmesítése. (Guillermo Del Toro hívta fel a figyelmét a műre, még a ’90-es évek közepén, ezt ezúton is köszönjük neki).

Az Avatar folytatások miatt azonban Cameron végül a rendezést Robert Rodriguez-re bízta, így csak producerként vett részt a szerelemprojektjében. Cameron gigantikus és kissé gyermeki elképzelése, az eredeti alapanyag mangásan kemény hangvétele, és Tarantino kistestvérének valószínűtlen násza végül egy nagyon ütős filmet eredményezett.
A sötét és távoli jövőben (26Th Century Fox :D) játszódó mű egy aprólékosan kidolgozott világgal rendelkezik, amelyben számos karakter, helyszín, rejtély és érdek megfér egymás mellett (vagy ellen).  Az eredeti képregény 10 részes, az Alita a Harc Angyala pedig ennek nagyjából az első négy részét vette alapul (természetesen ez magában hordozza a folytatások lehetőségét, Cameron maga mondta, hogy ennek egyetlen feltétele van a stúdiók részéről: az, hogy hogyan teljesít a most bemutatott első rész. Én a magam részéről remélem, hogy jól, így kérek mindenkit, hogy menjen el a moziba és nézze meg a filmet- egyébként megéri, mert a film üt, mint kiberkéz a kocsmai verekedésben).

A látványról sokat nem érdemes írni: a CGi technológia és a filmes trükkök rohamosan fejlődnek, az Alita futurisztikus világát pedig elég sok zöldhasúval (egészen pontosan 170 millió dollárral) megtámogatták. Így a végeredmény értelemszerűn olyan, amitől elakad a lélegzet. A helyszínek, a kibernetikusan feltuningolt karakterek szó szerint megelevenednek a szemünk előtt, és amikor az Anakin Skywalker féle agresszív véleménycserére kerül sor köztük (magyarul: akciójelenet), akkor az egyszeri geek el tud alélni. Persze a szereplők nem csak csépelik egymást folyamatosan, hanem néha beszélgetnek is, ilyenkor viszonylag rövid, tömör dialógusok formájában teszik ezt- vélhetően úgy, ahogy ezt képregényfigura korukban tették. Egyesek talán hiányolhatják a mélyebb, felnőttesebb, hosszabb mondatokat, de igazából nincs ezekre szükség. Ez egy képregény adaptáció, amelynek elsődleges célcsoportja a tinik és a huszonévesek. Még a néha elcsépeltnek tűnő tőmondatok is bőven elegek ahhoz, hogy éreztessék az egyes szituációkban azt, hogy mi a helyzet.
Ráadásul Alita, a főszereplő, bizonyos értelemben véve egy tinilány, az ő szemüvegén át nézve bőven elegendőek ezek a rövid, tömör párbeszédek -és persze a nagyon bájos és kifejező mimika, amiről nem tudom eldönteni, hogy a pixelek varázsa, vagy Rosa Salazar érdeme e – de a végeredmény tekintetében mindegy is.
Aki esetleg túlságosan egyszerűnek vagy gyermetegnek titulálja ezt a sztorit, és lesajnálják ezt a produkciót,azoknak stílszerűen (alitásan) csak annyit üzenünk: Baszd meg a kegyelmedet!
Ami igazán zseniális ebben a CGi túlburjánzásban, az az, hogy a sorok közt megbújva hogyan mutatja be a jövő sötét társadalmát Rodriguez. Egy-egy becsempészett mellékszereplő, fura jármű, rövid interakció elég ahhoz, hogy az ember tudja, hogy hol járunk, és elmerüljünk a hely szellemében, és a történetben- ami egyébként nem bonyolult, egy hagyományos hős-felemelkedés történet, benne egy kibernetikus Rómeó és Júlia szállal.
És az Alita otthonául szolgáló Roncsváros utcáit, lakóit szemlélve a sztoriban elrejtve találkozunk azokkal a kérdésekkel is, amelyek napjainkban a valóságban is egyre reálisabbá válnak: az ember és a gép összekapcsolódásának morális kérdései, vagy hogy lehet e szerelmes ember, és robot? Mikortól lehet egy mesterséges életforma önálló entitás, és nem valakinek a tulajdona? A japán popkultúrában már uszkve 30 éve jelennek meg ehhez hasonló kérdőjelek (ld. Ghost In a Shell), de Hollywood-és vele együtt mi-csak néhány éve foglalkozunk ezekkel. Nos, a technológia fejlődését látva tényleg időszerű ezeken komolyabban elgondolkodni.
Így az Alita (és a hozzá hasonló filmek) nem csak szórakoztatásra valók, hanem fontos társadalmi üzenetet is hordoznak- még ha gamifikált formában is teszik ezt.

10/10.

Köszönjük az írást Kiss Ákosnak!

Ric$ - 2019-03-04

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!